Kiváló sportolókat díjaztak a Debreceni Egyetemen

Egyetem

A kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatókat köszöntötték a Debreceni Egyetem monumentális tanévnyitó stadionshow-ja, a yoUDay keretében rendezett ünnepségen szerdán a Nagyerdei Stadionban.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A rendezvényen a díjak átadása előtt a testnevelő szakos hallgatók gyakorlati oktatását segítő együttműködési megállapodást írt alá az egyetem a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft.-vel – írja az egyetem honlapja.

Az Úszó Nemzet Program egyre nagyobb oktatói bázist igényel. A megállapodás révén a Debreceni Egyetem segít ezeket a leendő szakembereket megtalálni, képezni, kinevelni, a gyakorlati helyet pedig a Debreceni Sportuszoda, illetve a programban résztvevők fogják majd biztosítani

– mondta Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Az eseményen Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet (DE SKI) igazgatója elmondta, hogy a Magyar Úszó Szövetség a felsőoktatási intézményekre kiemelten támaszkodva indította el a programot, amelyhez itt Debrecenben minden adott: a szakmai, módszertani háttér, a humánerőforrás és az infrastruktúra. Ezzel a megállapodással főként a testnevelőtanár-szakos hallgatóknak nyílik új lehetőség, hogy még hatékonyabban helyezkedjenek el később a munkaerőpiacon.