Magyar Nyelvi Továbbképző Központ nyílik a tervek szerint tavasszal a kínai Tiencsin városában működő Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén, biztosítva ezzel a Debreceni Egyetem közreműködésével a nyelvet tanító tanárok továbbképzését.
A kínai egyetemmel tavasszal vette fel a kapcsolatot a Debreceni Nyári Egyetem vezetősége. Szaffkó Péter igazgató látogatását követően novemberben már egy hatfős delegáció érkezett Debrecenbe, hogy tanulmányozza a magyar közoktatási rendszert, és tárgyaljon az együttműködési lehetőségekről. Ennek folytatásaként heten utaztak decemberben Tiencsinbe a Bölcsészettudományi Kar, a Debreceni Nyári Egyetem és a Fazekas Mihály Gimnázium képviseletében.
A decemberi látogatás során a Nyári Egyetem tanárai továbbképzést tartottak a kínai kollégáknak, emellett tolmácsolási órákat látogattak. A tapasztalatcsere után a partnerek megvizsgálták az együttműködési lehetőségeket, és ennek eredményeképpen tavasszal várhatóan Magyar Nyelvi Továbbképző Központot nyitnak a kinti egyetemen, amely a magyart mint idegen nyelvet tanító kínai tanárok szakmai fejlődését lesz hivatott szolgálni. A hivatalos program után a látogatók karácsonyi ünnepséget szerveztek a kínai diákoknak és tanáraiknak, mely keretében karácsonyfát állítottak, karácsonyi dalokat tanítottak, gulyáslevest és pörköltet főztek.
Jelenleg 10 egyetemista tanul magyarul a kinti egyetemen egy magyar lektortól és két kínai magyartanártól. A kínai kormány célja, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik kiválóan beszélnek magyarul, és jól ismerik Magyarországot. Ehhez legfontosabb a nyelvtudás, ezért a jelenlegi tervek szerint a jövőben még több kínai diák érkezik a Debreceni Egyetemre magyar szakra.
– Hatalmas az érdeklődés a magyar nyelv tanulása és tanítása iránt, úgy tűnik, ezek csak a kezdeti lépések a gyümölcsöző együttműködésben – mondta Szaffkó Péter igazgató.
Tiencsin egyébként talán a „legeurópaibb” kínai város: többek között az egykori Osztrák-Magyar Monarchia koncessziós területeként a helynek kereskedelmileg kiemelt szerepe volt és van, egy időben Kína gazdasági központjának is számított. Az erős európai jelenlétnek köszönhetően – Kínában először – már 1964-ben angol nyelvű osztályt indítottak a város egyik középiskolájában, ahonnan később nagykövetek, diplomaták kerültek ki.
unideb.hu