Papp Márk, a Gazdaságtudományi Kar másodéves hallgatója a nyíltvízi úszók portugáliai kvalifikációs versenyén szerzett kvótát a riói játékokra.
Kisebb izomlázzal, néhány sérüléssel, de hatalmas örömmel érkezett kedden haza Setúbalból a Debreceni Egyetem ifjú sportolója. A Portugáliában megrendezett 10 kilométeres viadalon ugyanis 1:52.42.4 órás idővel a 14. helyen csapott célba a magyar versenyző, ez az eredmény ötkarikás helyet jelentett számára.
– Még most is alig hiszem el, hogy sikerült, hiszen gyermekkorom óta erre készültem – meséli Papp Márk, aki 5-6 éves kora óta úszik versenyszerűen.
Setúbalban, az Olimpiai kvalifikációhoz a legjobb tíz helyezett – de országonként legfeljebb egy úszó – jutott, illetve mögöttük az öt kontinens egy-egy legjobbja. Márk a nemzetek indulóira vonatkozó korlátozásnak köszönhetően a kvalifikációs listán a 11. helyen zárt, így az első tíz után következő kontinenskvóták közül övé lett a legjobb európainak járó hely.
– Már a délutáni rajt előtt tudtam, hogy nem lesz egyszerű ez a verseny, hiszen reggel még 17 fokos volt a víz, és nagyon erős volt a 60 fős mezőny. A taktikámat azonban, hogy végig az élbolyban maradok, sikerült tartanom, sőt volt, amikor vezettem, de ilyenkor inkább visszafogtam magam egy kicsit – nyilatkozta az olimpikon.
A 10 kilométer alatt többször a szokásosnál is nagyobb verekedések alakultak ki a vízben, amiket „megúszott” kisebb sérülésekkel. A másik hazai versenyzőt, Gyurta Gergelyt, akit a mezőny középső részében bedarált a tömeg, kizárták a versenyből. Rióban egy-egy magyar induló lesz nyíltvízi úszásban, mivel Risztov Éva – aki szintén a Debreceni Egyetem hallgatója – már a tavalyi, kazanyi világbajnokságon elért tizedik helyével kiharcolta a részvételt. Emellett mindketten rendelkeznek medencés riói szintidővel: Márk 200 méter gyorson váltótagként, Éva pedig 800 méter gyorson harcolta ki.
– Bár a tavalyi évben visszaköltöztem Budapestre, a Debreceni Egyetemtől nem szerettem volna megválni. Az egyetemen nagy sikerrel működő, az élsporttolók számára létrehozott Mentorprogram pótolhatatlan segítséget nyújt abban, hogy a napi 3 edzést, az edzőtáborokat, versenyeket össze tudjam egyeztetni a tanulmányaimmal, ezért egyéni tanrenddel továbbra is itt folytatom az egyetemet sportszervező szakon. Rengeteg segítséget kapok a mentoromtól, a tanáraimtól és az évfolyamtársaimtól egyaránt ahhoz, hogy távollétemben is rendelkezésemre álljanak a tananyagok, és egyéni vizsgarendben a világversenyekhez igazodva adhassak számot a tudásomról – hangsúlyozta a sportoló.
A következő hetekben a Magyar Úszás Napja keretében rendezett balatonfüredi Világkupa-viadal és a hollandiai nyíltvízi Európa-bajnokság mellett egy többhetes olimpiai edzőtábor is vár még az ifjú magyar reménységre az augusztus elején kezdődő Riói Olimpiai Játékok előtt.
unideb.hu