Tóth Vera

Tóth Vera Magyar Péter filmjével üzent

Bulvár

Tóth Vera az Instagramon osztott meg egy sztorit arról, hogy megnézte a Tavaszi Szél című, Magyar Péterről szóló filmet – szúrta ki a 444.hu.

“Beálltam a sorba. A jó hosszú sorba” – írta az énekes, aki szerint a produkció “must watch”, vagyis kötelező darab, a bejegyzésén pedig egy rövid, figyelemfelkeltő üzenet is szerepelt: “1 hét!”.

Mindeközben testvére, Tóth Gabi nyíltan a Fidesz mellett áll, rendszeresen fellép a párt rendezvényein, és korábban az is kiderült róla, hogy havi 1,3 millió forintot kap a frakciótól, hivatalosan egy képviselő személyi titkáraként.

Fürdőruhában mutatta meg alakját Tóth Vera

A két testvér viszonyáról Tóth Vera a 24.hu-nak beszélt. Mint fogalmazott: “A családodat nem tudod megválogatni, de azt igen, hogyan állsz hozzá bizonyos családtagjaidhoz.” Hozzátette azt is:

“Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem beszélünk meg, mert nem visznek előre globális szinten, és a saját életünkben sem. Nem látok bele a szakmai és anyagi döntéseibe, és nem is tárgyaljuk ki ezeket, sőt, ha tehetem, kerüljük a témát.”

Az énekes szerint testvére pályája más irányt is vehetett volna: úgy véli, ha Tóth Gabi kevesebbet politizálna, és inkább a tehetségére, valamint saját márkájának építésére koncentrálna, “akkor korunk egyik legnagyobb popikonja is lehetne”.

(444.hu)

Kapcsolódó:

12 óra alatt csaknem egymillió ember nézte meg a Tavaszi szél című filmet

Közzétették Tóth Gabi szerződését a Fidesszel: havi nettó 1,33 milliót keres “személyi titkárként”

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!

Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a

Google News-on is