Hajdú Péter

“Az ember már fél hordani egy-egy márkásabb ruhadarabot” – Bemostak a kesergő, rolexes Hajdú Péternek

Bulvár

Fekete-Győr András hosszú Facebook-bejegyzésben reagált Hajdú Péter és Bohár Dániel közös műsorára. A Momentum volt elnöke posztjában több, kiragadott idézettel élve figurázta ki azt, amit a NER-elit szenvedéstörténeteként írt le.

Fekete-Győr úgy fogalmazott, hogy könnybe lábadt a szeme a műsort látva, amelyben Hajdú Péter azon kesergett Bohár Dánielnek, hogy “az ember már fél hordani egy-egy márkásabb ruhadarabot”.

Majd arról írt, hogy szerinte ember legyen a talpán, aki nem érzékenyül el azon a sorstragédián, amelyet a két megszólaló a kamerák előtt bemutatott. Külön kitért arra is, hogy elmondásuk szerint “milyen nehéz ma Magyarországon a NER-elit élete”, amikor “a luxusóráitokat sem meritek hordani a csúnya, irigy kommentelők miatt”.

A posztban több gúnyos kép is megjelent: Fekete-Győr egyebek mellett azt írta, szinte maga előtt látja Hajdú Pétert a 40 négyzetméteres gardróbszobája közepén, kasmírköntösben vacogva, miközben azon töpreng, “vajon ma miben nem néznek majd tolvajnak”. Majd a félmilliós Dolce & Gabbana ing és egy 5 milliós Rolex is előkerült, amelyek szerinte a bujkálás szimbólumai lettek.

Fekete-Győr biztosította Hajdúékat: maximális szolidaritást vállal velük, mert ez már nem is élet, ez maga a földi pokol, egyfajta “modern luxusbörtön”, ahol a szereplők a saját urizálásuk rabjai.

Úgy véli, a kérdés nem az, hogy milyen óra ketyeg Hajdú csuklóján, hanem hogy milyen vastag bőr van a képén. Szerinte a megélhetési válság idején különösen visszás, hogy főműsoridőben arról esik szó, milyen nehéz nem villogni a luxusmárkákkal.

Fekete-Győr András a poszt végén konkrét ügyeket is említett, felidézve a Szőlő utcai botrányt és egy karácsonyi rendezvényt is, majd azt írta: “Téged nem a nemzet valódi drámái ráznak meg, hanem az, ha a ‘cechet állók’ – vagyis a magyar emberek – benéznek a kulcslyukon.”

Zárásként így fogalmazott: “Kedves” Péter: tegyél meg egy szívességet a magyaroknak, és hagyd abba ezt az álszent színjátékot. Vedd csak fel nyugodtan azt a Rolexet. Legalább te is látni fogod, pontosan mennyi időtök van még hátra.