Lengyel Johanna

Megasztár 2025: Lengyel Johanna győzött

Bulvár

Véget ért a 2025-ös Megasztár szombat este, melynek döntőjébe a sokak által kritizált Ádám Attila és a mindenkit lenyűgöző Lengyel Johanna jutott be.

A szombat esti fináléban négy versenyző mérettette meg magát, közülük két ember esett ki a nézők szavazatai alapján: Kedl Olívia és PYFU számára a döntő kapujában ért véget a verseny. Oda már csak Ádám Attila és Lengyel Johanna léphettek be, ők küzdöttek meg egymással a végső győzelemért. Utoljára azzal a dalukkal álltak színpadra, mely a legemlékezetesebb volt a számukra a Megasztár alatt. Ádám Attila a vele szemben erősen kritikus zsűri szerint a legjobb formáját hozta, de egy lapon sem tudták említeni előadást Johannáéval, amire valamennyi zsűritag állva tapsolt.

A nézők is úgy látták, óriási a különbség a két versenyző között, a szavazatok több mint 67%-át ő birtokolta. Ő lett a Megasztár idei évadának győztese. Az elismerés mellett 40 millió forintot nyert, első saját dalát és videóklipjét Los Angelesben veszik fel, fellép a 2026-os STRAND Fesztiválon és hároméves zenei ösztöndíjat is kapott.

Fotó: Facebook/Megasztár