Véget ért a Házasság első látásra harmadik évada. Az utolsó részt drámai fordulatokat is tartalmazott.
A múlt heti adásokban már kiderült, hogy Ritáék, Miló Vikiék és Rékáék férjei folytatták volna a házasságot, míg a feleségek nem. A hétfő esti részben újabb három pár mondta ki a döntését.
Becca és Zsolt kapcsolata ígéretesen indult, de később komoly konfliktusok alakultak ki. Bár az utolsó napokra sikerült rendezniük a viszonyt, bizonytalanul érkeztek a döntéshez. Becca sírva vallotta be, hogy folytatná a házasságot, Zsolt viszont a lezárás mellett döntött. Ezután váratlan fordulatként megkérdezte, lenne-e kedve Beccának „egy válás utáni randihoz”, amire Becca igent mondott – így hivatalosan elválnak, de tovább próbálkoznak.
Zavira és Laci, akik később csatlakoztak a kísérlethez, gyorsan megtalálták a közös hangot, de mindketten úgy érezték, nincs elég vonzalom a házassághoz. A döntés napján Laci kimondta, hogy nem folytatná a kapcsolatot, de a barátságot igen. Zavira ugyanezt gondolta, így mindketten megkönnyebbültek.
Kármen és Dani erősen indítottak, ám több mélypont és veszekedés is nehezítette a kapcsolatukat. Az utolsó hetekben rendeződni látszott köztük minden, és Kármen bevallotta: még mindig szerelmes. Végül mindketten igent mondtak a folytatásra. A háttérbeszélgetésben Kármen jelezte, kész az összeköltözésre, mire Dani letérdelt és újra megkérte a kezét – Kármen pedig ismét igent mondott.





