Szűcs Judith

Szűcs Judith a Gondosóra 950 ezredik felhasználója

Bulvár

A Gondosóra 950 ezredik felhasználója Szűcs Judith énekes – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó Facebook-oldalán közzétett videóban vasárnap.

Az idősek biztonsága és a családok nyugalma Magyarország kormánya számára az egyik legfontosabb cél, ezt segíti az ingyenes program – mondta Lantos Csaba, kiemelve, hogy a Gondosórával mindenki jól jár, hiszen az a felhasználóknak biztonságot, a hozzátartozóknak nyugalmat ad.

A magyar kormány kiáll a nyugdíjasok érdekeiért, és megvédi a juttatásaikat, a Gondosóra program pedig jövőre is folytatódik, mert “a nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára” – fogalmazott.

Szűcs Judith arról beszélt a videóban, hogy számára az éneklés mindig is hobbi volt, munkájából fakadóan pedig sokat utazik, így rengeteg hatás éri, nemrégiben pedig cukorbeteg lett. Elmondta, a Gondosóra programban azért vesz részt, mert a készülék segítségével nem kell félnie, izgulnia amiatt, hogy nem érkezik hozzá segítség. Felhívta a figyelmet arra, hogy a karon viselhető, ingyenesen igényelhető eszköz például egy elesés esetén is rögtön riasztja a diszpécsereket, akik szükség esetén küldik a mentőt.

Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy Magyarország kormánya elkötelezett a nyugdíjasok megbecsülése és jóléte mellett, ennek részeként indították el a Gondosóra programot, ami jó döntés volt. Ezt igazolja, hogy

az eszközzel eddig már 76 ezer életet mentettek meg és azon keresztül 725 ezer esetben nyújtottak hétköznapi ügyekben segítséget.
A politikus arra biztatott minden érintettet, hogy regisztráljon a készülékért, illetve ha már van, aktiválja azt, mert a “Gondosóra segítség egy gombnyomással”.

Fotó: Facebook/Szűcs Judith hivatalos oldala