2024. áprilisában nagy port kavart, amikor a baranyai Palkonyán állami támogatásból nyílt kisbolt ügyével foglalkozott a Momentum idézte fel Tompos Márton, a párt elnöke. A bolt tulajdonosa Tóth Vera énekesnő férje.
Tompos szerint a videó legfőbb üzenete az volt, hogy a Magyar Falu Program kisboltos támogatás célja nem teljesült: a falusiaknak nem gourmet termékeket áruló, hétfőn-kedden zárva lévő boltra van szüksége.
A videó megjelenése után Tóthék teljesen kikeltek magukból, napokig téma volt az ügy. Bár az énekesnőék által felhozott érveket Tompos Márton hosszan cáfolta, mégis feljelentéssel fenyegették.
A politikus szerint azt, hogy a nyilvánosság előtt próbálták bemutatni a palkonyai példán keresztül, hogy mennyire rosszul működik a Magyar Falu Program, személyesnek vették, két momentumos társával együtt fel is jelentették Tompost.
A rágalmazás miatt tett feljelentésüket azonban a Siklósi Járásbíróság ELUTASÍTOTTA. Tudtuk, hogy ez lesz, nyilván mi is konzultáltunk ügyvédekkel. Az ügynek van egy komoly tanulsága és üzenete: attól még, hogy híres ember vagy, nem vagy érinthetetlen, pláne, ha állami támogatásból, magyarul közpénzből építesz vállalkozást
– írta az ellenzéki párt elnöke.
Kapcsolódó:
Tóth Vera aludni sem tud, annyira fáj neki, amit Tóth Gabival tesznek
Tóth Vera és vőlegénye is nehéz helyzetbe került a Sperbank miatt