Kajdi Csaba

Több városban sem engedik fellépni Kajdi Csabát

Bulvár

Miközben a sajtó és a közösségi média Pottyondy Edina pilisvörösvári botrányától hangos, Kajdi Csaba – a Cyla becenéven ismert, influenszerként is tevékenykedő modellügynökség-vezető – arról beszélt, hogy bizonyos településeken ő is akadályokba ütközött.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Itt nem léphet fel Kajdi Csaba

Egy videós interjúban Kajdi Miskolcot és Szentendrét említi, ahol fellépéseit megakadályozták.

„Miskolcon például az volt a helyzet, hogy… Ez alapvetően nem cenzúra, hanem öncenzúra. Amikor attól tartasz, hogy valamiért kirúghatnak, inkább bebiztosítod magad. Így azt mondják: »A Cyla ide nem jöhet, mert kritizál minket.« Nyilván most is előfordul egy-egy helyen, például Szentendrén, a Skanzenben is. Hát, ilyenek ők… […] Rettenetesen szomorúvá tesz, hogy Magyarországon ilyen szintű öncenzúra létezik, és hogy a hatalom ennyire megfélemlíti az embereket.”

A Nagy Cyla Turné mindezek ellenére jövőre is folytatódik: Kajdi Csaba többek között Debrecenben, Cegléden, Egerben, Nagykanizsán és Szegeden is fellép. Sőt, februárban Bécsben és Zürichben élő közönsége is találkozhat vele.