Pottyondy Edina

Pottyondy Edina kitiltásán örömködik a Fidesz, így vágott vissza a stand-upos

Bulvár

Az állami fenntartású pilisvörösvári művelődési ház visszamondta Pottyondy Edina fellépését. A fideszes sajtótermékek szerint nem a fenntartó miatt történt ez, hanem azért, mert Pottyondy vulgáris előadásmódja tántoríthatta el a szervezőket.

Hirdessen nálunk! Megéri!

“A +művésznő+ neve azért lehet ismerős, mert ő az a volt politikus, aki túlságosan szereti saját bevallása szerint a drogokat és a f..szt ahhoz, hogy politikus legyen, ezért inkább egy mesterkélt konyhából mondja el obszcén véleményét a közéletről, pontosabban csak a kormányról és a politika jobboldalán lévő szereplőiről”

– fogalmazott a Pesti Srácok.

Pottyondy Edina Facebook-oldalán reagált a támadásokra. Azt írta, “a fideszes szennymédia, a prosti fiúk és a vadpajtások úgy örömködik és fölényeskedik azon, hogy nem léphetek fel Pilisvörösváron, mint ahogy a nemzetiszocialista propaganda tette, amikor a zsidó szerzők műveit máglyára vetették”.

“A kommentelők még ennél is félelmetesebbek, a verésem, a halálom óhajtása már csak rutin fordulat, de úgy zs.ku*rváznak, mintha még mindig Szálasi Ferenc lenne a nemzetvezető. És mintha lemaradtak volna arról, hogy az általuk magasztalt Orbán Viktor Netanjahu legnagyobb spanja”

– tette hozzá.

Pottyondy szerint az meg csak hab a tortán, hogy azzal hergelik egymást, hogy “úgysem mentek volna el a pilisvörösváriak az előadásra”, “rendes svábok azok!”, és egyáltalán “az önkormányzatnak, hogy jutott eszébe meghívni engem?!”

A stand-upos leszögezte: “nem vagyok Tóth Gabi és nem vagyok Fásy Ádám, engem nem hívnak meg az önkormányzatok az adófizetők pénzén haknizni. Én kibérelek egy termet, pénzt viszek az önkormányzathoz, amit végeredményben a nézőim fizetnek ki.”