L.L. Junior

Gyorshajtással buktatta le saját magát L. L. Junior, majd mindenkit lehülyézett

Bulvár

Úgy tűnik, nem tanul saját hibájából a Fekete Vonat egykori frontembere, L. L. Junior, aki ismét Insta-storyban posztolt arról, hogy szabályt szeg.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Redditen közzétett fotón az látható, hogy az 50 kilométeres sebességkorlátozás ellenére az őt szállító jármű 99-cel hajt lakott területen belül:

L. L. Junior gyorshajtás

Miután a stiklit megszellőztette több portál is, L. L. Junior bűnbánat helyett mindenkit elküldött a búsba, mondván, nem is ő vezetett. Ami persze nem túl okos kifogás, hiszen a KRESZ szabályai mindenkire vonatkoznak.

 

L. L. Junior gyorshajtás

L. L. Juniornak nem ez az első közlekedési szabályszegése, ami napvilágra kerül. Emlékezetes volt a budapesti Petőfi hídon történt eset is, amikor G. w. M.-mel gizdáskodott.

Nem mellesleg Junior kisfiát 2019 augusztusában autó gázolta halálra, amikor volt feleségével, Hopp Csillával és annak barátnőjével sétált.