Megyeri Csilla

Megyeri Csilla először beszélt a Campuson történtekről: “Megfogta a hajamat, a földre rántott és a fejemet ütötte”

Bulvár

Mint arról korábban beszámoltunk, durván helybenhagyták Megyeri Csilla korábbi tévés műsorvezetőt a debreceni Campus Fesztiválon. Először úgy gondolta, inkább hallgat az ügyről, de – mint a Blikknek magyarázta – besokallt a rágalmaktól.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Megyeri cáfolta, hogy támadóiknak pénzzel tartozna:

Ahhoz, hogy a párom, Zsolti és a hölgy férje milyen biszniszt folytattak évekkel ezelőtt, nekem nem sok közöm van. Ne vegyék a nevemet a szájukra, mert én bizony egy petákkal sem tartozom nekik. Ne vádoljanak hazugságokkal, mert bizony ez rágalmazásnak minősül és egyébként sem értem, hogy jön ez most ide, amikor arról beszélünk, hogy miként dulakodtunk egymással.

A Nyerő Páros tavalyi győztese elmondta, eddig sosem keveredett verekedésbe, méltatlan és kellemetlen számára ez az egész helyzet.

A debreceni éjszakai élet ismert alakja verhette össze Megyeri Csillát a Campus Fesztiválon

Én nem verekedtem, csupán védekeztem, ahogy tudtam – magyarázta Balázsék műsorában Megyeri.

“Az egyik standnál buliztunk, a barátunk odament egy társasághoz, mert szeretett volna nekik köszöni, majd visszajött hozzánk. Az egyik hölgy viszont elkezdett méricskélni, erre a barátnőm megemelte a poharát és annyit mondott, hogy egészségedre. Majd a hölgy felállt, megrázta a pezsgősüveget a kezében, és felénk locsolta. Erre én a kezemben lévő italt az irányába locsoltam, ezt lehet, nem kellett volna. Erre begurult és nekem esett, belekapott a hajamba és elindult a cicaharc. Ez pár másodperc volt.”

A dulakodó nőket a pezsgős hölgy párja szedte szét, majd Megyerivel ő is szóváltásba keveredett, így a férfi is ütni-verni kezdte az egykori tévést.

Megfogta a hajamat, a földre rántott és a fejemet ütötte. A kezemmel védtem magam fent és közben a lábammal rugdostam

– vázolta a történteket Megyeri Csilla, hozzátéve, a verés nyomait még mindig viseli: kék-zöld foltok tarkítják testét. A verekedésnek végül a Campus Fesztivál biztonsági emberei vetettek véget.