A család szűk körben szeretne elbúcsúzni Vágó Istvántól, a temetés dátumát és helyszínét sem árulják el.
Feltehetőleg rengetegen szeretnének részt venni a televíziós legenda búcsúszertartásán, a Blikk azonban úgy értesült, erre nem lesz lehetőségük. Szerettei csendben, a lehető legszűkebb körben kísérnék az utolsó útjára a tragikus hirtelenséggel elhunyt Vágó Istvánt. A lapnak Vágó István fia, Péter erősítette meg, hogy zárt körű szertartást terveznek, a temetés helyszínét és időpontját sem hozzák nyilvánosságra.
Hogy mi okozta Vágó István halálát, egyelőre még nem derült ki. A Demokratikus Koalíció saját halottjának tekinti az utóbbi években nyíltan politizáló Vágó Istvánt, de hogy ők terveznek-e külön búcsúztatót számára, vagy hogy ők ott lehetnek-e a temetésén, szintén nem lehet tudni.
Apámat már túléltem, anyám szép, hosszú kort ért meg, kilencvenegy éves volt, amikor elment. Hogy aztán melyik lesz bennem a domináns, az anyai ág vagy az apai, azt majd megmondom a végén.
Ezt Vágó István idén februárban, 74. születésnapja kapcsán mondta a Best magazinnak, interjújában azt is elárulta, nem tart az elmúlástól, inkább a betegségtől és attól, mennyire lehet hasznos a környezete számára.