A Drága örökösök színészének és feleségének kapcsolata tavaly ért véget, most pedig hivatalosan is elváltak útjaik egymástól – az internet segítségével.
Fazekas Vivien tavaly nyáron jelentette be, hogy nem bírja tovább alkoholfüggő férje mellett és elválik tőle. A Blikk megtudta, házasságuk most ért véget hivatalosan, Skype-on keresztül váltak el.
A procedúrát nehezítette, hogy a Drága örökösök színésze elvonókúrán van, de Vivient ez nem tántorította el, így az interneten keresztül tettek pontot a kapcsolatuk végére – írja a lap. A bontóperről Vivien nem kívánt nyilatkozni, az értesüléseket azonban nem cáfolta meg. Szabadon élhet tovább új párjával, akivel egy ideje már a családalapítást is tervezik.
Vegyes érzések dúlnak bennem, és igen, ebben sok szomorúság is van. Mert nem úgy fut neki az ember egy házasságnak, hogy válás lesz a vége
– nyilatkozta még korábban Fazekas Vivien, aki a végsőkig kitartott Molnár Gusztáv mellett, holott a színész rengeteg lelki sebet ejtett rajta és a kisfián is.