Nem tudni, hogy mire készülnek, egy újabb közös táncra, vagy valami egészen másra, de az biztos, hogy újra együtt töltik az idejüket.
A Dancing with the Starsból való kiesése nagyon megviselte Rubint Rékát, aki abban bízott, a döntőig táncolhat Andrei Mangrával. Csakhogy ők voltak az első páros, akiknek távozniuk kellett a TV2 táncos műsorából, pedig Réka szerint minden megvolt benne, ami ehhez a műsorhoz kell: alázat, szorgalom és emberfeletti munka is. Ez azonban nem volt elég, a nézők úgy döntöttek, nekik kell először elhagyni a táncparkettet.
Úgy tűnik azonban, mégsem szakadt el egymástól Réka és Andrei, a Blikk kiszúrta, hogy a fitneszedző sokat sejtető képet osztott meg a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében, melyen együtt mosolyognak.
Újra együtt
– írta fotójához Réka. Ettől többet nem árult el, így egyelőre nem tudni, mire készülnek Andrei Mangrával.
