Nagyobb baj is történhetett volna, ha nem viszi orvoshoz szerelmét, a TNT énekesét Sáfrány Emese.
A kórházban a fiatalok megtudták, a zenész szívének már csak húsz százaléka működött, a diagnózis: szívelégtelenség. A csinos légtornász a Blikknek árulta el, az utóbbi időben vészjósló tüneteket produkált Inti.
Már a nyaralásuk alatt is gyanús volt neki, hogy Inti akkor is elfáradt, amikor csak sétáltak, éjszakánként pedig felment a pulzusa és nehezebben kapott levegőt. Azt is észrevették, hogy az utóbbi időben hízott egy kicsit, de azt gondolták, amiatt van, hogy amikor megismerkedtek egymással, Inti sok év után leszokott a dohányzásról.
Kiderült azonban, gyermekkori szívbetegsége erősödött fel.
A kórházba kerülését megelőző napokban sokat romlott az állapota. Már szinte nem is tudott aludni
– emlékezett vissza Emese, ő javasolta Intinek, hogy vizsgáltassa ki magát. Megnézték Inti tüdejét, az ultrahang után pedig kiderült, nagy a baj, azonnal kórházba kell mennie. Arra sem volt idejük, hogy hazamenjenek összepakolni. Szívritmuszavara mellett szívelégtelenséget is megállapítottak Intinél és azonnal befektették a kórházba, jelenleg gyógyszeres kezelést kap.
A kórházban közölték velünk, jó, hogy bejöttünk, mert pár napon belül visszafordíthatatlanná romolhatott volna az állapota. A szívének nagyjából a húsz százaléka működött csak, ami azt jelenti, már csak az alapfunkciókat látta el
– mondta tovább Emese, aki amikor csak tudja, meglátogatja új szerelmét, aki pedig nagyon hálás neki. Inti szerint Emese az életét mentette meg azzal, hogy orvoshoz cipelte. Ha nem így történik, nagyobb baj is lehetett volna.