Bár Curtis azt állítja, évek óta nem nyúlt kábítószerhez, és Majkával sem emiatt váltak külön az útjaik, egyre többen látják úgy, hogy a rapper gyanúsan viselkedik.
A Blikk úgy látja, viselkedése hasonlít a 2018-ban tapasztaltakhoz, amikor kiderült, hogy drogproblémái vannak. Curtis akkor hónapokon át tagadott, de 2019 januárjában elvonóra ment. A napokban furcsa felvételek készültek Curtisről, van olyan, amelyeken a beszéde akadozik, de van olyan is, amelyiken a DJ-vel veszekszik. Rajongói szerint nagyon furcsán viselkedik.
Egyre mélyebbre csúszik…. nem lesz kiút
– írta egyikük.
Ennél már az is jobb, ha inkább el se megy fellépni
– írta egy másik koncertjének látogatója.
De nemcsak a rajongók aggódnak Curtisért, hanem a koncertszervezők is. Volt olyan, aki inkább előre visszamondta Curtis fellépését, mert tartott attól, hogy nem jelenik meg és a rajongók hoppon maradnak, mások pedig szimplán csak bizakodnak abban, hogy a rapper nem esett vissza, mert furcsán viselkedik és aggasztó jeleket látnak rajta.