Varga Marina, Balmazújváros polgármestere

Nem jutott mindenkinek időpont a balmazújvárosi szűrőállomáson – a polgármester és a fideszes jelölt sorra került

Reggel 9 órakor Balmazújvárosban is megnyitotta kapuit Magyarország legmodernebb és legfelszereltebb mobil egészségügyi szűrőállomása a Kossuth téren, ahol már a nyitáskor is szép számmal gyülekeztünk – jelentette be közösségi oldalán Varga Marina, a város fideszes polgármestere.

Lázár János és Papp Zsolt Hajdúböszörményben

“Mossa ki a száját a vécékefével” – Beolvastak Lázár Jánosnak, aki szívesen intézne akkugyárat a böszörményieknek

Papp Zsolttal, Hajdú-Bihar megye 6. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselőjelöltjével tartott fórumot, vagyis úgynevezett Lázárinfót Hajdúböszörményben az építési és közlekedési miniszter.

Dr. Varga Marina

Bojkottálja a balmazújvárosi testületi üléseket az ellenzéki képviselőcsoport – a polgármester győzelmet hirdetett

Nem vesz részt a jövőben a balmazújvárosi képviselő-testület ülésein a KBE képviselőcsoportja – erről közleményben tájékoztatták a város lakóit. Döntésüket azzal indokolták, hogy az elmúlt időszakban a testületi munka szerintük ellehetetlenült, és a fideszes többség mellett érdemi beleszólásuk nincs a döntésekbe.

Időközi választás Balmazújvárosban - Varga Marina

“Megvédtük a Városunkat” – így örült a Fidesz győzelmének Balmazújváros polgármestere

A Fidesz–KDNP jelöltjének győzelmével zárult a balmazújvárosi időközi önkormányzati választás. Az eredményt követően dr. Varga Marina fideszes polgármester boldogan írta ki a Facebook-oldalára: “Megvédtük Városunkat!”

Márki-Zay Péter Balmazújvárosban

Időközi választás Balmazújvárosban – Márki-Zay Péter is besegített az ellenzéki jelölt kampányába

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester is részt vesz Hegedűs Péter korábbi polgármesterrel és balmazújvárosi önkormányzati képviselővel Molnár Péter Balmazújváros 7. vk. képviselő-jelöltjének (KBE) választási fórumán. Molnár ellenfele a fideszes Nagy Zoltán lesz.