Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
Az épített örökségéről híres erdélyi településen tartott találkozóról Kelemen Hunor szövetségi elnök számolt be Facebook-oldalán, a nyilatkozat szövegét is csatolta.
“Népszavazás nélkül a település-összevonás erőszak a helyi közösségek ellen!” – írta.
Az RMDSZ-elnök arra reagált, hogy az ismét kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) bejelentette: az 1500-nál kevesebb lakosú helységek összevonásával akar elérni költségcsökkentést. Így ezek a települések a tervezett reform után már nem rendelkeznének saját önkormányzattal. A kistelepülések 2027-re tervezett összevonásáról egyelőre nem jelent meg hivatalos tervezet, csupán egymásnak ellentmondó információk keringenek.
A terv kapcsán az RMDSZ elnöke leszögezte: a közösségek jövőjéről nem szabad a bukaresti íróasztalok mögött határozni, az érintett helységek lakóinak kell eldönteniük, hogy mi legyen a településükkel.
A nyilatkozat szerint Romániának valódi közigazgatási átalakításra van szüksége.
“Nem látszatreformra, nem fejetlenül előkészített intézkedésekre, és nem a helyi közösségek önrendelkezésének felszámolására” – írták a polgármesterek, hozzátéve, hogy a PSD által eddig ismertetett változat elfogadhatatlan számukra.
Rámutattak, hogy egy település nem pusztán egy szám a minisztériumi statisztikában.
“Nem mindegy, hogy a szomszédos község három vagy harminc kilométerre található. Nem mindegy, hogy az összevonás javítja vagy rontja az emberek hozzáférését a közszolgáltatásokhoz. És különösen nem mindegy, hogy egy magyar többségű község összevonása megváltoztatja-e az etnikai arányokat, veszélyezteti-e a magyar közösség képviseletét és anyanyelvhasználati jogait” – emelték ki.
Kijelentették, hogy a közigazgatási reform nem korlátozhatja a romániai magyar közösségek jogait. Emlékeztettek, hogy Románia törvényei és nemzetközi kötelezettségvállalásai védik a nemzeti kisebbségek jogait és a helyi önkormányzatiságot, és “ezek nem alku tárgyai”.
Azt írták, támogatják a valódi reformot, a bürokrácia csökkentését, az önkormányzatok hatékonyabb működését és a közszolgáltatások javítását, de nem fogadják el az önkényes, kizárólag lakosságszámra épülő, szakmai és társadalmi egyeztetés nélküli átszervezést.
Az önkormányzatiságra példaként Torockót hozták fel, amely évszázadok óta őrzi magyar identitását, épített örökségét, hagyományait és közösségi önazonosságát. Az átszervezés a román falvak által körülvett Fehér megyei községet is érintené.
“Amennyiben a kormány megfelelő előkészítés, valós hatástanulmányok, a helyi közösségek beleegyezése és a kisebbségi jogok biztosítása nélkül terjeszt elő kötelező település-összevonásról szóló törvényjavaslatot, az RMDSZ minden rendelkezésére álló parlamenti eszközzel fellép ellene, beleértve a bizalmatlansági indítványt is”
– szögezték le a nyilatkozat aláírói.
Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a Krónika.ro portálnak úgy nyilatkozott, hogy a tervezett átszervezés messze túlmutat néhány száz polgármester vagy önkormányzati tanácsos mandátumának megőrzésén. Az elmúlt 35 évben kialakított kisebbségi önkormányzati képviselet, a magyar közösségek helyi döntéshozatali lehetőségei és az anyanyelvhasználati jogok kerülhetnek veszélybe. A tervezett összevonással ugyanis sok településen a 20 százalékos jogérvényesítési küszöb alá csökkenhet a magyarság aránya.