Merkely Béla

Lemondott Merkely Béla – Magyar Péter ünnepel, Orbán Viktor sír

Ország

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora – közölte az egyetem csütörtökön a honlapján.

A közlemény szerint Merkely Béla az intézményt fenntartó kuratóriumnak küldött levelében azt írta: “a kuratóriummal kapcsolatos bizalmi nehézségekre tekintettel, az egyetem fejlődésének fenntartása érdekében” mond le rektori megbízatásáról 2027. január 1. hatállyal.

A lemondását az oktatási és gyermekügyi miniszter útján továbbítani fogják a köztársasági elnöknek.

Kiemelte: a hátralévő időben a rektori feladatokat változatlanul ellátja.

Az egyetem honlapján megjelent közleményében Merkely Béla azt írta: a Semmelweis Egyetem szenátusának csütörtöki ülésén tájékoztatást adott a rektori megbízatása nyolc és fél évének céljairól, történéseiről, eredményeiről, sikereiről, amelyeket – mint fogalmazott – az egyetem oktatói, kutatói, egészségügyi dolgozói, támogatói és hallgatói közösségével érték el.

A Szenátus a rektori beszámolót teljes egyetértésben, egyhangúlag fogadta el.

Merkely Béla közölte: az egyetemi tevékenység mindhárom meghatározó területén – az oktatásban, a kutatás-fejlesztésben és a betegellátásban – a vállalt feladatait teljesítette.

“Intézményünk a világjárvány alatt is kiemelkedő munkát végzett a hallgatók, az oktatók, az ápolók és az orvosok közreműködésével. Az egyetem azóta az ország legnagyobb betegellátójává nőtte ki magát”

– ismertette, kiemelve, hogy az SE Közép-Kelet-Európa legjobb egyetemeként bekerült a világ 250 legjobb felsőoktatási intézménye közé.

Merkely Béla kardiológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora 1966. június 28-án született Budapesten.

1991-ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Általános Orvostudományi Karán, később belgyógyászatból, kardiológiából, klinikai farmakológiából és sportorvostanból is szakvizsgázott. 1999-ben PhD-, 2006-ban az MTA doktora tudományos fokozatot szerzett, ugyancsak 2006-ban habilitált. 2009-ben a Semmelweis Egyetemen (SE) egészségügyi szakmenedzseri, 2014-ben okleveles egészségügyi menedzseri (MSc) képesítést szerzett.

2007 óta vezeti a Semmelweis Egyetem kardiológiai tanszékét, 2008-ban egyetemi tanárrá, 2013-ban a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatójává nevezték ki, itt a Sportorvostan Tanszéket is vezeti. 2018-tól a Semmelweis Egyetem rektora.

Számos hazai és nemzetközi kardiológiai, aritmia és pacemaker, intervenciós kardiológiai és keringéskutatással foglalkozó tudományos társaság tagja. A világ élmezőnyébe helyezte a hazai felnőtt szívtranszplantációt, a hazai műszívprogram elindítója. Jelentős szerepet vállalt a koronavírus-járvány elleni védekezés népszerűsítésében.

Három szerkesztett könyv, két szakkönyv, 46 könyvfejezet, két egyetemi jegyzet megírása fűződik a nevéhez. Oktatóként szívügye a tudományos diákköri munka támogatása és a tehetséggondozás.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 2011-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, 2013-ban a Budapest díszpolgára címmel, 2015-ben Gábor Dénes-díjjal, 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Magyar Péter: tisztítótűz

Lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is – reagálta a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán arra, hogy lemondott a Semmelweis Egyetem rektora.

A Fidesz sír

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora távozása a Tisza-kormány felsőoktatási rombolását jelképezi – közölte Orbán Viktor volt Miniszterelnök titkársága csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben úgy értékelték, hogy a lemondás újabb hatalmas veszteség a magyar felsőoktatásnak: Merkely Béla távozásával tovább bomlik a nemzetközi sikereket hozó modell.

Hozzátették, hogy Hernádi Zsolt (Budapesti Corvinus Egyetem) és Csányi Sándor (MATE, Soproni Egyetem) után egy újabb nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudású és tapasztalt vezető kényszerül távozni pozíciójából.

Hangsúlyozták, hogy a Tisza Párt által szorgalmazott átalakítások és a modellváltó egyetemi rendszer lebontása miatt a “legkiválóbb koponyák” egymás után hagyják el a felsőoktatás irányítását.

Megjegyezték, hogy ez a folyamat óhatatlanul a hazai egyetemek szakmai színvonalának leromlásához és nemzetközi versenyképességük elvesztéséhez vezet.

A közlemény szerint a “nemzeti kormány” által bevezetett alapítványi és modellváltó felsőoktatási struktúra az elmúlt években történelmi, nemzetközileg is elismert sikereket hozott.

Ezek az eredmények a szférába bevont, széles körű tapasztalattal rendelkező gazdasági és tudományos vezetők munkájának köszönhetőek: Merkely Béla vezetése alatt az intézmény áttörte a lélektani határt, és a Times Higher Education (THE) világranglistáján a legjobb 250 egyetem közé “küzdötte fel” magát, miközben egyes szakmai rangsorokban a világ TOP 100 intézménye közé került – írták.

Kiemelték, hogy a Tisza Párt intézkedéseivel a szakmai és gazdasági autonómiát biztosító csúcsvezetők helyét ismét állami bürokraták veszik át.

A bürokratikus visszalépés közvetlenül veszélyezteti az elért nemzetközi rangsorpozíciókat, a kutatási finanszírozásokat és a magyar egyetemek jövőjét – fűzték hozzá.

“Abban bízunk, hogy a Tisza-kormány rombolása nem vezet visszafordíthatatlan károkhoz, még azelőtt, hogy ismét nemzeti kormány alakul Magyarországon”

– fogalmaztak a közleményben.