Tasó János és Tasó László

Beismerte a költségvetési csalást és a sikkasztást is Tasó László unokaöccse

Helyi hírek

Délelőtt költségvetési csalásban, délután pedig jelentős értékre elkövetett sikkasztásban is beismerte bűnösségét Tasó János nyíradonyi vállalkozó, Tasó László volt fideszes országgyűlési képviselő unokaöccse. Az első ügyben már ítélet született, a sikkasztási ügyben azonban még nem döntött a bíróság.

Google
Állítsd be, hogy a Debreceni Nap cikkeit mindig az elsők között lásd a Google keresőben

A költségvetési csalás miatt Tasó Jánosnak 800 ezer forint bírságot kell fizetnie. A súlyosabb sikkasztási ügyben az ügyészség két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést, valamint négy év közügyektől és gazdálkodó szervezet vezetésétől való eltiltást indítványozott. A vállalkozó ügyvédje elfogadta az ügyészség büntetési javaslatát.

A sikkasztási ügyben már csak az a kérdés maradt, hogy Tasó Jánosnak mennyit kell még visszafizetnie az önkormányzatnak, miután az eltulajdonított összeg jelentős részét már megtérítette. Ennek tisztázására a bíróság decemberben térhet vissza, és akkor ítélet is születhet az ügyben.

Közel 168 millió forint jogosulatlan kifizetésével vádolják

Tasó János a nyomozás adatai szerint volt feleségével, Czifra Erzsébettel együttműködve összesen 168 millió forintot meghaladó összeget sikkasztott el. A nő a nyíradonyi önkormányzati tulajdonban lévő Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft. számviteli osztályát vezette, így részt vett a kifizetések intézésében.

A vállalkozó az évek során három cégével – a T+C Company Kft.-vel, a Truck-Food Kft.-vel és a Joy Seclean Kft.-vel – rendszeresen sikeresen szerepelt a Tasó László választókerületéhez tartozó települések közbeszerzésein.

A visszaélésekre egy nyíradonyi közbeszerzés vizsgálata során derült fény. A vád szerint Tasó János cégei számlákat állítottak ki, amelyeket volt felesége a vagyonkezelő számviteli osztályvezetőjeként kifizetett. Ezt követően a vállalkozó sztornózta a számlákat, a már átutalt összeget azonban nem fizette vissza.

A vádirat szerint Tasó János összesen 168 134 921 forint jogosulatlan kifizetésére vette rá volt feleségét a különböző cégekkel összefüggésben.

Így halad a takarítás Nyíradonyban Tasóék után – Interjú Szilágyi Zoltán polgármesterrel

Egy pénzügyi jelentés buktatta le őket

Az egykori házaspár akkor került a hatóságok látókörébe, amikor a vagyonkezelőnél vizsgálat indult, mert a társaság bankszámláján nem állt rendelkezésre elegendő pénz. A hiány okainak feltárására éppen Czifra Erzsébetet kérték fel, hogy készítsen pénzügyi jelentést az érintett időszakról.

A dokumentumot később könyvelő és más pénzügyi szakember segítségével ellenőrizték, ekkor derültek ki a túlfizetések. Czifra munkaviszonyát ezt követően azonnali hatállyal megszüntették.

A nő betegségére hivatkozva nem jelent meg a bíróságon, ezért az ő ügyében decemberre új előkészítő ülést tűzhetnek ki. Az ügyészség vele szemben két év börtönbüntetést, valamint három év közügyektől és könyvviteli tevékenységtől való eltiltást indítványozott.

Tasó János sikkasztási ügyében tehát a bűnösség beismerése ellenére még hátravan a bírósági döntés, amely a visszafizetési kötelezettség fennmaradó részét is tisztázhatja.