Pártai Lucia meteorológus nem először kritizálja a jégkármérséklő rendszer (JÉGER) használatát. Szombati, még a nagy országos esőzés előtt született Facebook-posztjában azt vetette fel, hogy a nyugati országrészben használt ezüst-jodid miatt kevesebb csapadék juthat az Alföldre, és szerinte a kérdés tisztázásához a rendszer működését is vizsgálni kellene. (Később kiderült, nem jött be a számítása, a keleti országrész is bőségesen kapott a mediterrán ciklon csapadékából.)
Pártai Lucia a környezeti kockázatokra, az éjszakai vegyszerkijuttatásra és a rendszer működésének engedélyezésére vonatkozó kérdéseket is megfogalmazott. Bejegyzésében a jéghálókat alternatív védekezési módszerként említette, és a káoszelméletre, azon belül a pillangóhatásra hivatkozva azt hangsúlyozta, hogy a légkör összetett rendszerében egy apró változásnak is lehetnek később jelentkező következményei.
Varga György geográfus, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa szerint a felvetések egy része téves felhőfizikai összefüggéseken alapul, az ország aszályosodásának okait pedig összetettebb folyamatokban kell keresni.
Pártai Lucia szerint vizsgálni kellene, mi történik a csapadékzónákkal
Pártai Lucia úgy véli, a vizsgálatnak arra is ki kellene terjednie, hogy a mesterségesen a légkörbe juttatott ezüst-jodid-részecskék milyen hatással vannak a felhőkben zajló folyamatokra. Felvetése szerint, ha a nedvesség egy része már nyugaton kicsapódik, akkor annak egy része ott is hullhat ki csapadékként, és kevesebb maradhat a keletebbre fekvő területekre.
A meteorológus a felhők víztartalmával kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a légkör nedvességkészlete nem végtelen. Egy szemléletes, párkeresésről szóló hasonlattal azt próbálta érzékeltetni, hogy ha a nyugatról érkező „legényeket” már a határ közelében várják a „csinos szingli hölgyek”, akkor kevesebben juthatnak el a Duna–Tisza közére vagy az Alföld keleti részére.
Pártai Lucia szerint azonban nem hasonlatokra, hanem a természetes légköri folyamatok és a mesterséges beavatkozások összehasonlítására lenne szükség. Úgy fogalmazott, hogy csak akkor lehetne megtudni, elegendő nedvesség marad-e a felhőkben, ha a belépési területen nem történne mesterséges beavatkozás.
A bejegyzésben azt is felvetette, hogy nem volt-e szerencsétlen döntés a nyugati négy megyében fenntartani a rendszer működését a vizsgálat szempontjából, miközben a védekezési szezon szeptember 30-án véget ért.
Varga György szerint nem kondenzációs magvakról van szó
A geográfus szerint a vita egyik alapvető problémája, hogy az ezüst-jodid szerepét tévesen értelmezik. Pártai Lucia bejegyzésében mesterséges kondenzációs magvak tömegéről írt, Varga György azonban hangsúlyozta: a jégkármérséklő rendszerben használt ezüst-jodidot elsősorban jégképző magként alkalmazzák.
A két fogalom között lényeges különbség van.
A kondenzációs magokon a vízgőzből folyékony felhőcseppek alakulhatnak ki. A jégképző magok ezzel szemben a túlhűlt víz megfagyását, illetve a jégkristályok kialakulását segítik elő. Az ezüst-jodid hatása elsősorban a felhők fagypont alatti tartományaiban érvényesül.
Varga szerint ezért téves az az elképzelés, hogy a kijuttatott ezüst-jodid-részecskék egyszerűen magukhoz vonzzák a nedvességet, amely aztán a gravitáció miatt már az ország nyugati felén lehullik.
A geográfus magyarázata szerint a mikroszkopikus aeroszolrészecskékre kerülő víz vagy jég nem válik automatikusan csapadékká. A felhőcseppek kezdetben rendkívül aprók, jellemzően néhány vagy néhány tíz mikrométeresek. Ahhoz, hogy csapadékcseppekké növekedjenek, további folyamatokra van szükség.
Ilyen a kondenzáció, a cseppek ütközése és összeolvadása, valamint a vegyes fázisú felhőkben a jégkristályok növekedése. A légköri turbulencia és a feláramlások ráadásul hosszú ideig a levegőben tarthatják a kis részecskéket.
A geográfus ezzel azt az elképzelést vitatta, hogy az ezüst-jodid kibocsátása önmagában azt eredményezné, hogy a felhőből a csapadék már nyugaton kihullik, és emiatt kevesebb nedvesség jut tovább keletre.
JÉGER-vita: Miért dőlünk be a konteóknak, ahelyett, hogy a szakemberekre hallgatnánk?
Téves magyarázat
Pártai Lucia azt is felvetette, hogy ha az ezüst-jodidra csak nagyon kis mennyiségű nedvesség csapódik ki, a részecskék a nappali feláramlásokkal magasabbra kerülhetnek, és cirrusfelhők, vagyis jégkristályokból álló fátyolfelhők alakulhatnak ki belőlük.
Varga György ezt a cirrusfelhők keletkezésének téves magyarázataként értékelte.
A cirrusfelhők a felső troposzféra hideg tartományaiban alakulnak ki. Képződésükhöz megfelelő hőmérsékleti, nedvességi és légköri dinamikai feltételek szükségesek. A geográfus szerint fizikailag nem megalapozott az a feltételezés, hogy a felszín közelében kibocsátott ezüst-jodid hatására létrejövő apró részecskék automatikusan felemelkednek, majd cirrusfelhővé alakulnak.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a magaslégköri felhők kialakulásával kapcsolatban érdekes kutatások folynak, amelyek például a szaharai por szerepét is vizsgálják, de ezek nem támasztják alá automatikusan a Pártai Lucia által felvetett magyarázatot.
Nem egyszerűen nyugatról keletre halad a légkör nedvessége
Varga György a légköri nedvességszállításról szóló elképzelést is kifogásolta. Szerinte a légkör nem olyan, nyugatról keletre mozgó, véges víztartalmú tartály, amelyből a nedvesség egy része nyugaton elfogy, a maradék pedig továbbhalad az Alföld felé.
A vízgőz szállítása háromdimenziós, folyamatosan változó folyamat. A nedvesség különböző magasságokban és irányokban mozoghat, párolgással folyamatosan utánpótlódhat, a felhőkben kicsapódhat, majd ismét elpárologhat. A csapadék formájában történő vízveszteség mellett a légköri konvergencia és divergencia is meghatározza, hogy egy adott térségben mennyi nedvesség halmozódik fel, illetve mennyi távozik onnan.
A geográfus szerint a csapadékeloszlás vizsgálatakor ezeket a tényezőket együttesen kell figyelembe venni. Egy adott felhőből lehulló csapadék mennyiségét nem lehet pusztán azzal magyarázni, hogy a légkörbe korábban milyen részecskéket juttattak.
Azt is kiemelte, hogy Magyarország nyugati és keleti területeinek csapadékviszonyai történelmi távlatban is eltértek egymástól. Ha a korábbi időszakok csapadékeloszlását ábrázoló térképeket vizsgáljuk, a maihoz hasonló mintázatok láthatók. Ez azért fontos, mert ezek az eltérések már a jégkármérséklő rendszer megjelenése előtt is léteztek.
Varga szerint a természetföldrajzi adottságok figyelmen kívül hagyása félrevezető következtetésekhez vezethet.
Egy leállítás önmagában nem bizonyítaná, hogy a JÉGER okozza a csapadékhiányt
Pártai Lucia szerint a feltételezett összefüggés vizsgálatához olyan időszakra lenne szükség, amikor a Magyarországra nyugatról érkező csapadékzónák belépési térségében nem történik mesterséges beavatkozás.
Varga György viszont azt írta, egy rendszer ideiglenes leállítása valóban szolgáltathat összehasonlításra alkalmas adatokat, de önmagában nem bizonyítja az ok-okozati kapcsolatot.
A különböző napokon tapasztalt csapadékmennyiség ugyanis akkor is jelentősen eltérhet, ha az évszak azonos. Változhat a légköri nedvesség mennyisége, a nagytérségű légköri cirkuláció, a frontok elhelyezkedése, a zivatarok fejlődése, a felhőalap magassága és a légkör instabilitása is.
A szakember szerint ezért nem elegendő pusztán azt megfigyelni, hogy egy adott időszakban működött-e a rendszer, majd összehasonlítani a csapadékadatokat egy másik időszakéval. A meteorológiai körülményeket is értékelni kell, különben nem lehet megbízhatóan elkülöníteni az egyes tényezők hatását.
A kérdés tudományos vizsgálata tehát nem merülhet ki abban, hogy a rendszer működése alatt vagy annak leállításakor több vagy kevesebb eső esett-e egy adott térségben.
Szeptember 30-án véget ért a védekezési szezon
Pártai Lucia bejegyzésében arra is kitért, hogy szeptember 30-án véget ért a JÉGER védekezési időszaka, és felvetette, hogy nem lett volna-e célszerűbb a nyugati területeken is szüneteltetni a működést a vizsgálat idejére.
Varga György erre azt írta, hogy a nyugati négy megyében nem a korábbi üzemeltetési rend szerint működött a rendszer: csak piros riasztás esetén kapcsolták be. Tudomása szerint a szóban forgó időszakban ilyen riasztás nem volt.
Vagyis a geográfus szerint a szeptember 30-i dátum nem azt jelenti, hogy a rendszer egy kísérlet részeként korábban leállt volna, hanem a rendes védekezési időszak végét jelöli. Azt is fontos különválasztani, hogy egy berendezés a szezonban üzemképes volt-e, illetve hogy egy konkrét riasztás miatt ténylegesen működtették-e.
Az országos JÉGER-rendszer szezonja valóban április 15-től szeptember 30-ig tart. A rendszer célja a jégeső okozta károk mérséklése, nem pedig a csapadék előállítása vagy a felhők általános feloszlatása. A rendszer működéséről szóló tájékoztatók szerint a talajgenerátorok ezüst-jodidot tartalmazó anyagot juttatnak a levegőbe, a cél pedig a kialakuló jégszemek méretének csökkentése.
Milyen hatással lehet az ezüst-jodid a környezetre?
Pártai Lucia külön felvetette, hogy milyen hatással lehet az élő környezetre, az emberekre, az állatokra, a vízi élőlényekre és a talajra az ezüst-jodidot tartalmazó anyag, ha az a csapadékkal együtt a földre kerül.
Varga György ezt jogos kérdésnek nevezte, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a környezeti veszélyesség megítéléséhez az expozíciót, vagyis a tényleges kitettséget is figyelembe kell venni.
Az ezüst egyes vegyületei megfelelő koncentrációban toxikusak lehetnek, különösen bizonyos vízi szervezetekre. Az ezüst-jodid azonban rosszul oldódó vegyület, ezért a környezeti kockázatait nem lehet kizárólag az oldott ezüstionok toxicitása alapján megítélni.
A geográfus szerint a megfelelő kockázatértékeléshez többek között a következőket kellene figyelembe venni:
- a légkörbe kibocsátott ezüst-jodid mennyiségét;
- az anyag légköri hígulását és ülepedését;
- a talajban és a vizekben kialakuló koncentrációkat;
- az anyag biológiai hozzáférhetőségét;
- a tényleges környezeti kitettség mértékét.
Varga György azt írta, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok alapján nincsenek határértékeket meghaladó eredmények.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a környezeti hatások kérdése eleve szükségtelen lenne. A tényleges kockázatok megítéléséhez a kijuttatott mennyiségekre és a környezetben mérhető koncentrációkra vonatkozó adatokat egyaránt értékelni kell.
Mi történik az ezüst-jodiddal éjszaka?
Pártai Lucia azt is kifogásolta, hogy a generátorok derült időben, akár órákkal egy várható zivatar előtt is működésbe léphetnek. Felvetése szerint ilyenkor a zivatar feláramlásai még nem segítik a kibocsátott anyag magasabb légrétegekbe jutását, éjszaka pedig a napsugárzás hiánya miatt szerinte nem áll rendelkezésre a megfelelő emelőhatás.
Varga György ezt meteorológiai tévedésnek nevezte.
A légkör függőleges mozgásait ugyanis nem kizárólag a napsugárzás által felmelegített felszín hozza létre. A levegő fel- és leszálló mozgásait más légköri folyamatok is előidézhetik, így éjszaka is kialakulhatnak jelentős feláramlások. Az éjszakai zivatarok létezése is azt mutatja, hogy a napsugárzás hiánya önmagában nem zárja ki az erős függőleges légmozgásokat.
A geográfus szerint ezért az a kijelentés, hogy az ezüst-jodid éjszaka nem juthat magasabb légrétegekbe, nem állja meg a helyét.
Azt azonban, hogy egy adott helyen, egy konkrét időjárási helyzetben milyen magasra jutnak a kibocsátott részecskék, a tényleges légköri viszonyok alapján lehet megítélni. A napsugárzás hiányából önmagában nem lehet erre következtetni.
A jégháló nem mindenhol jelent alternatívát
Pártai Lucia a jéghálót olyan alternatívaként említette, amely szerinte elkerülhetővé tenné a vegyszerkijuttatással kapcsolatos aggályokat. A bejegyzésben az automatizálásra szánt, általa ötmilliárd forintosként említett pályázatot is szóba hozta.
Varga György szerint a jégháló valóban hatékony védelmet nyújthat bizonyos mezőgazdasági kultúrákban, különösen a gyümölcsültetvényeken. Ugyanakkor két különböző védekezési módszerről van szó, amelyek nem minden esetben helyettesíthetik egymást.
A jégháló egy adott területet vagy ültetvényt védhet a jégszemek közvetlen becsapódásától, de nem jelent általános megoldást a lakóházak, más épületek vagy az állatok védelmére. A geográfus azt is megjegyezte, hogy a műanyag hálók használatának környezeti vonatkozásait, köztük a mikroműanyag-terhelést sem érdemes figyelmen kívül hagyni.
A két módszer összehasonlításához ezért nem elég azt megállapítani, hogy a jégháló nem igényel ezüst-jodidot. Azt is mérlegelni kell, hogy milyen területen, milyen értékek védelmére, milyen költségek mellett és milyen környezeti következményekkel alkalmazható.
A hatástanulmányok és az engedélyek kérdése is felmerült
Pártai Lucia azt írta, hogy nem talált előzetes hatástanulmányt vagy a vegyszerkijuttatásra vonatkozó engedélyt, és arra kérte a JÉGER működését bíráló Stopjeger.hu oldal képviselőit, hogy ha rendelkeznek ilyen dokumentumokkal, tegyék közzé azokat.
Varga György ezt nem meteorológiai, hanem közigazgatási és jogi kérdésnek nevezte. Hozzátette azonban, hogy a témával valóban foglalkozni kell, és a vonatkozó szabályozás szigorítását is indokoltnak tartja.
A geográfus tehát különválasztotta a rendszer meteorológiai hatásával kapcsolatos állításokat attól, hogy milyen engedélyezési, dokumentációs és ellenőrzési követelményeknek kell megfelelnie a működtetésének.
Ez azért lényeges különbség, mert egy rendszer jogi hátterének tisztázása önmagában nem bizonyítja, hogy az csökkenti a csapadék mennyiségét. Ugyanígy a meteorológiai működésére vonatkozó magyarázat sem helyettesíti az engedélyezési és környezetvédelmi dokumentumok vizsgálatát.
Varga György szerint félrevezető a káoszelméletre hivatkozni
Pártai Lucia bejegyzésében Edward Lorenz meteorológus káoszelméletével és az ahhoz kapcsolódó pillangóhatással is foglalkozik. A meteorológus szerint a légkör összetett, dinamikus rendszer, amely érzékenyen reagálhat a kezdeti feltételek apró változásaira. Ebből kiindulva azt kérdezte, vajon a JÉGER országos hálózatának működése is belezavarhat-e a légkör természetes folyamataiba.
Varga György szerint az érv önmagában nem bizonyítja, hogy a JÉGER működése érdemben befolyásolja a csapadékeloszlást.
A káoszelmélet valóban azt írja le, hogy bizonyos dinamikus rendszerek viselkedése érzékeny lehet a kezdeti feltételekre. A pillangóhatás azonban nem azt jelenti, hogy minden apró beavatkozás szükségszerűen nagy, kimutatható következményekkel jár, vagy hogy egy összetett folyamat minden változása egyetlen korábbi eseményre vezethető vissza.
Varga szerint a káoszelméletre való általános hivatkozás ezért nem helyettesíti annak bemutatását, hogy a konkrét beavatkozás milyen fizikai mechanizmuson keresztül, milyen mértékben és milyen körülmények között változtatja meg a csapadékképződést.
A geográfus azt is kifogásolta, hogy Pártai Lucia egy, a glaciogenikus magvasításról szóló tudományos előadásból származó részletet hozott fel analógiaként. Varga szerint az előadásban szereplő modellezési eredmények téli, hegységi környezetben, repülőgépes, csapadékkeltési célú beavatkozásokkal foglalkoztak. Ezek szerinte nem azonosíthatók a magyarországi, nyári, síkvidéki és dombsági környezetben, talajgenerátorokkal végzett jégkármérsékléssel.
A geográfus álláspontja szerint tehát a különböző technológiák és időjárási helyzetek eredményeit nem lehet minden további nélkül egymásra vetíteni.
Az aszály hátterében a klímaváltozás áll
Varga György a vita végén arra hívta fel a figyelmet, hogy a JÉGER-rel kapcsolatos állítások mellett az aszály valódi okairól is beszélni kell.
Rámutatott, a globális felmelegedés és az éghajlati rendszer átalakulása jelentősen módosítja a légköri vízkörforgást. Az üvegházhatású gázok fokozott kibocsátása miatt emelkedő hőmérséklet több, egymást erősítő folyamatot indíthat el, miközben a levegőszennyezés csökkentése révén mérséklődő aeroszolhatás is befolyásolhatja a felszínre jutó sugárzást.
A geográfus több tényezőt is felsorolt, amelyek szerinte hozzájárulnak az aszályos időszakok kialakulásához.
Az egyik a melegebb légkör fokozott párologtató képessége. A magasabb hőmérséklet növelheti a párolgást, így a talaj és a növényzet több vizet veszíthet. Emellett a relatív páratartalom változása is befolyásolja a felhőképződés feltételeit.
Varga György a nagytérségű légköri cirkuláció változásait is kiemelte. A Hadley-cella tágulása és a szubtrópusi magasnyomású övezetek északabbra tolódása növelheti a tartósan száraz, blokkoló időjárási helyzetek kialakulásának esélyét.
Magyarország esetében a medencehelyzet, a tengerektől való távolság és a vízrajzi adottságok tovább növelhetik a sérülékenységet.
A geográfus szerint ezért az aszályt nem lehet egyetlen technológia működésére visszavezetni: az éghajlati rendszer változásait, a légköri cirkulációt és az ország természetföldrajzi adottságait egyaránt figyelembe kell venni.
Varga György összességében úgy látja, hogy a JÉGER-rendszert a csapadékhiányért felelőssé tevő közösségi médiás állítások nem támasztják alá megfelelő bizonyítékokkal a feltételezett ok-okozati kapcsolatot.