Mint ismeretes, a bő háromhetes válogatott szünet alatt szünetelt a magyar bajnokság. Ezt az időszakot mindenképpen szerettem volna kihasználni arra, hogy véleményt formáljak a DVSC eddigi teljesítményéről, amely meglehetősen felemás képet mutat. A piros-fehérek jelenleg kilenc ponttal csupán a kilencedik helyen állnak a tabellán, ami elmarad az előzetes várakozásoktól. Ugyanakkor egyetlen győzelemmel is könnyen előrébb léphetnek, ahogyan néhány rosszabb eredmény után hátrébb is csúszhatnak. Adott tehát a kérdés: félig üres vagy félig teli az a bizonyos pohár a Nagyerdőn?
A csapat eddigi teljesítménye igencsak megosztja a szurkolókat. Én személy szerint mindkét oldal érveivel tudok azonosulni, ezért ebben a cikkben igyekszem kívülállóként, a laikus szurkoló szemszögéből magyarázatot adni a kialakult helyzetre.
Sikerek után nehéz az elvárásokból engedni?
A hétszeres bajnokcsapat aranykora után hozzászokhattunk ahhoz, hogy a hajdúsági szurkolók egy része nehezen fogadja el: a Loki ma már nem tartozik azok közé a klubok közé, amelyek évről évre a bajnoki címért küzdhetnek. Ennek okai között egyaránt megtalálható a Ferencváros hazai dominanciája és az a korábbi, bőséges állami hátszél, amelyhez a debreceni szurkolók is hozzászokhattak. Nem meglepő tehát, hogy napjainkban már annak is örülhetnek, ha a csapatnak sikerül kiharcolnia a nemzetközi kupaszereplést vagy felkapaszkodnia a dobogóra. Elvileg ebben a szezonban is ez a cél a Lokinál. A szezon előtti sajtótájékoztatón azonban úgy tálalták a terveket, mintha mi sem történt volna, figyelmen kívül hagyva, hogy a játékoskeret szinte teljes vérátömlesztésen esett át. Egy ilyen mértékű átalakítás pedig korántsem kockázatmentes.
Ez némileg félrevezetheti a szurkolók egy részét, hiszen a csapatsportokban törvényszerű, hogy az újonnan érkezőknek időre van szükségük az összecsiszolódáshoz, hogy a pályán is kialakuljon közöttük a megfelelő összhang. Talán üdvösebb lett volna türelmet kérni a drukkerektől. Így ugyanis elkerülhető lett volna, hogy egyesekben rossz szájíz maradjon az eddigi teljesítményt látva.
Az állandóság hiánya
Ezzel önmagában nem is lenne baj, csakhogy az állandóság mostanában nem igazán tartozik a klub erősségei közé. A kiesés óta, írd és mondd, három tulajdonosi kör is megfordult a DVSC élén, mielőtt megérkezett volna a jelenlegi, nagy reményekkel kecsegtető angol tulajdonosi kör.
Így aztán valahányszor ígéretes edzői munkát láthatott a nagyérdemű, egy tulajdonosváltással együtt új projekt is indult. Legutóbb is hasonló történt: a spanyol Sergio Navarro mindössze fél évig maradt egyfajta kényszerházasságban az angol tulajdonosokkal, majd a nemzetközi kupaszereplést követően megváltak tőle. Hasonló sorsra jutott korábban Nestor El Maestro is, akit a bennmaradás sikeres kiharcolása után menesztettek. Hiába, ilyen az edzők sorsa.
Jelenleg az észt Gert Remmel kezében van a marsallbot. Kinevezése azért is vet fel kérdéseket, mert komolyabb felnőtt vezetőedzői tapasztalat nélkül kapta meg a lehetőséget. Kérdéses tehát, hogy eddigi tapasztalataira támaszkodva mennyire tudja kézben tartani az öltözőt, és mennyire lesz képes meghonosítani a fiatalok fejlesztésére épülő, modern futballfilozófiát. Ehhez természetesen időre és türelemre is szükség van.
Fiatalítás kimaxolva?
Újdonsült sportigazgatónk, Bogdán Ádám az új szezonban a fiatalszabály szellemében markáns fiatalítást hirdetett. Ennek jegyében a fiatalabb, saját nevelésű játékosok mellé hasonlóan nagy potenciállal és fejlődési lehetőséggel rendelkező magyar futballistákat – Szendreit, Myrtajt és Dénest –, valamint légiósokat – Andrejevet, Boskovicot és Adinanyt – is szerződtetett.
A rutinosabb játékosok közül így Lang, Dzsudzsák, Batik, Szécsi, Hofmann és Samper maradt hírmondónak. Ezzel önmagában még nem is lenne különösebb probléma, a keretből azonban hiányzik az átmenet a két korosztály között. Szükség lenne olyan, megfelelő rutinnal rendelkező játékosokra, akik akkor is képesek kisegíteni a csapatot, amikor a fiatalok teljesítménye hullámzóvá válik. Mindezt tovább nehezíti, hogy a kispad mélysége sem ideális, ráadásul a csapatot ebben a szezonban példátlan mennyiségű sérülés is sújtja.
Száraz-edzés?
Ha már a sérüléseknél tartunk, nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, amit a csapat erőnléti felkészítése kapcsán tapasztalhattunk Száraz Ádám, vezető erőnléti edző visszatérését követően.
A szakember újbóli kinevezése már önmagában megosztotta a szurkolókat, hiszen első debreceni időszakában is akadtak bőven sérültjeink. Később a Videotonnál és az Újpestnél, Bartosz Grzelak vezetőedző munkáját követve, szintén felmerültek hasonló problémák az általa segített csapatoknál.
Mindez már önmagában is intő jel lehetett, hiszen Remmel letámadásra épülő futballfilozófiájához kifogástalan erőnlét szükséges. Egyáltalán nem volt tehát mellékes kérdés, hogyan sikerül a csapat nyári felkészítése a kánikulában. A szurkolók viszonylag hamar választ kaptak: az eddig látottak alapján nem igazán jól. A kettős nemzetközi kupaterhelés során ugyanis a csapat láthatóan nehezen birkózott meg a feladatokkal. Jelenleg is több sérültünk lehet, akiknek a visszatéréséhez ugyancsak időre és türelemre van szükség. A teljesség igénye nélkül Hofmann, Dacosta, Kusnyír, Szécsi, Vajda, Kocsis és Samper is a maródiak között szerepelhet. Ennyi hiányzóval egyetlen csapatnak sem könnyű boldogulnia- azt azért szögezzük le.
Az erőnléttel kapcsolatos aggályokat azonban semmi sem szemlélteti jobban, mint amikor a szezon elején egy-két játékosunk már az 50. perc környékén begörcsölt vagy izomsérülést szenvedett. Ugyancsak beszédes volt, amikor egy Újpest elleni idegenbeli találkozón az ivószünet megtörte a csapat addigi intenzitását.
Akadtak olyanok is, akik Jürgen Klopp gegenpressingre épülő, „heavy metal” futballjával vontak párhuzamot, mondván, ott is előfordultak izomsérülések. Könyörgöm, azért a magyar és az angol bajnokság között ebben a tekintetben sem érdemes párhuzamot vonni: a két közeg között ég és föld a különbség.
Sebezhetőbb védelem
A két bajnokság közötti különbség emlegetése a csapat védekezése kapcsán is indokolt lehet. A DVSC eddig 12 gólt szerzett, ami jónak mondható, miközben 15-öt kapott, ami viszont aligha vall betonbiztos védelemre.
A problémák egy része itt is összefügghet a sérülésekkel. A szélső hátvédek közül ugyanis Guerrero és Tercza jut rendszeresen szerephez, miközben posztriválisaik, Kusnyír, Dacosta és Vajda feltehetően sérülés miatt nem bevethetők. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nyáron érkezett Keller teljesítménye sem igazán meggyőző, egyre inkább úgy érzem, hogy ezt a posztot a téli átigazolási időszakban mindenképpen meg kellene erősíteni.
A középhátvédek közül jelenleg Lang számít az egyetlen igazán biztos pontnak. Ideális társa, az osztrák Hofmann sokáig sérüléssel bajlódott, így jobb híján a Loki-nevelésű Szakál Dénes, illetve a korántsem ideális megoldásnak tűnő Batik jöhetett szóba mellette. Alternatívaként ott volt a venezuelai válogatott Meíjas is, aki idén meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott, ráadásul villámgyorsan begyűjtötte az öt sárga lapját és az azzal járó eltiltást, ami után kissé partvonalon kívülre került. Mindez szintén rámutat arra, hogy a keret összeállításánál nemcsak a fiatalításra, hanem a megfelelő posztrivalizálásra és a védelem stabilitására is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni.
Nem tértem ki például az időnként botrányos játékvezetői teljesítményekre sem, amelyekkel a Vasas ellen is újfent szembesülhettünk. Ez azonban már önmagában is megérne egy külön cikket, így ettől most eltekintek.
Összegzés
Összességében a DVSC-ben jelenleg jóval több lehetőség rejlik annál, mint amit a tabellán elfoglalt kilencedik helye mutat. Ugyanakkor hiányzik az a stabilitás, amely alapján reálisan a bajnokság élmezőnyébe sorolhatnánk a csapatot. A fiatalítás, az új futballfilozófia és a keret átalakítása önmagában még nem garancia a sikerre. Időre van szükség az összecsiszolódáshoz, de ez nem jelentheti azt, hogy az illetékeseknek ne kellene szembenézniük a védekezés, az erőnlét és a keret mélységének problémáival.
A következő öt-hat forduló sokkal többet elárulhat majd a Loki valós erejéről, mint az első nyolc.
A Ferencváros elleni idegenbeli mérkőzés szombaton, majd a Zalaegerszeg és a Budapest Honvéd elleni találkozók máris fontos visszajelzést adhatnak arról, hogy merre tart a csapat.
Vajon a jelenlegi helyezés csupán egy átmeneti állapot, amelyből néhány győzelemmel sikerülhet kitörni, vagy a problémák mélyebben gyökereznek, és komolyabb beavatkozásra lesz szükség? Egyelőre nehéz biztos választ adni. A keretben megvan a potenciál, a fiatalítás hosszabb távon kifizetődő lehet, de ehhez stabilitásra, megfelelő erőnlétre és a védekezés rendezésére is szükség lesz.
A pohár tehát talán félig tele van, de egyelőre korai lenne pezsgőt bontani. A Loki előtt még rengeteg munka áll, a következő hetek pedig megmutathatják, hogy a mostani bizonytalanság egy építkezés természetes velejárója, vagy egy újabb elszalasztott lehetőség előjele.
– Faragó László –
