Bocsánatot kért Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a magyar labdarúgó-válogatott szurkolóit is érintő korábbi kijelentése miatt. A miniszter egy régi, zárt körben elhangzott beszélgetésben arról beszélt, hogy nem érti, amikor férfiak elsírják magukat amiatt, hogy a magyar válogatott nem jut ki a világbajnokságra.
A beszélgetésből egy részlet nemrég nyilvánosságra került, és komoly visszhangot váltott ki. Lannert Judit péntek délután, a magyar válogatott esti mérkőzése előtt a Facebookon reagált a történtekre.
A miniszter szerint a felvételen hallható mondat egy évekkel korábbi, zárt körben folytatott beszélgetésből kiragadott, szerencsétlen hasonlat volt. Azt is közölte, hogy férje nagy futballdrukker.
„A zárt körben elhangzott beszélgetésben az általam használt focis hasonlat azonban valóban nem volt szerencsés, hiszen a győzni akarás a fociban és az iskolában nem ugyanaz. Megértem, hogy van, aki számára ez a rövid kiragadott részlet, pláne a lejárató kampányok tálalásában sértő lehetett. Megkövetem ezért minden olyan honfitársamat, akit ez a régi mondatom megbántott” – írta Lannert Judit.
A miniszter felidézte azt is, hogy a korábbi beszélgetés az oktatásban megjelenő mesterséges intelligencia veszélyeiről szólt, és szerinte a focival kapcsolatos mondata ennek az összefüggésnek a részeként hangzott el.
A nyilvánosságra került részletben Lannert Judit úgy fogalmazott: „Őszintén szólva szerintem csak ennyit kell elmondani a mai Magyarországról, és szerintem már nagyon sokat tudunk róla”.
A kijelentésre több magyar futballszurkolói közösség, valamint Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is reagált.
Lannert a mostani bejegyzésében azt is kifogásolta, hogy a kijelentése miatt egyesek politikai bélyegeket használtak vele szemben.
„Számomra nem okoz gondot a bocsánatkérés. Annyi megjegyzésem azonban lenne, hogy nem tartom normálisnak azt, hogy egy évekkel ezelőtti rosszul használt hasonlat miatt bárkire rásütik a nemzetáruló bélyeget.