A hajdú-bihari közgyűlés kiáll a megyei önkormányzatok szerepének megerősítése mellett; a testület erről egyhangúlag fogadott el határozatot pénteken megtartott debreceni ülésén.
A Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP) elnök által előterjesztett dokumentum szerint “a közgyűlés kiáll amellett, hogy a megyei önkormányzatok mint a települési és az országos szint között a területfejlesztésben, a térségi együttműködésben, a települések közötti koordinációban és a helyi érdekek térségi képviseletében jelentős szerepet beöltő közigazgatási szervek, a magyar önkormányzati rendszer és a magyar államszervezet integráns részei”.
A testület egyetértett a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége által megfogalmazott szakmai javaslatokkal, és felkérte Pajna Zoltánt, a szövetség elnökét, hogy azokat képviselje az illetékes kormányzati szervek és az önkormányzati érdekszövetségek előtt.
Az országos szövetség állásfoglalása szerint erős területi középszint nélkül Magyarország nemcsak fejlesztési forrásokat, hanem tudást, partnerségeket és stratégiai pozíciókat is veszíthet az új, fejlődő piacokon és értékláncokban.
“A hazai szereplők kevésbé férnek hozzá az európai régiók intézményi, technológiai és piaci tudásához, partneri erőforrásaihoz, valamint a tudás- és technológiai hálózatokhoz. Ez egyszerre gyengíti Magyarország versenyképességét, fenntarthatósági teljesítményét és a térségek életminőségének javítására való képességét”
– fogalmaz a dokumentum.
Rákapcsolt a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat: fizetett hirdetésben tolnak egy kérdőívet
A hajdú-bihari közgyűlés megerősítette, hogy a lakosságot, a vállalkozásokat és a társadalmi szervezeteket közvetlenül érintő döntéseket a hozzájuk legközelebbi szinten kell meghozni, valamint jelezte, hogy kész további, a megyében élők érdekeit szolgáló feladatok ellátására.
Pajna Zoltán kiemelte: a megyei önkormányzatok egyik legfontosabb feladata a területi tervezés megvalósítása, majd azzal összhangban a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), később pedig a jelenleg is zajló Területi- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) fejlesztési célkitűzéseinek hatékony lebonyolítása, megyei szinten történő koordinációjának megvalósítása, a projektek végrehajtásával összefüggő projektmenedzsmenti és szakmai támogatás ellátása.
Hajdú-Bihar 82 települése közül 60, a települések 73 százaléka kérte a megyei önkormányzat szakmai segítségét ezen feladatok ellátásához – fűzte hozzá.
A munka nagyságrendjét részben szemlélteti, hogy a megyei önkormányzatok országosan a TOP keretében 10 201 projekt megvalósításában működtek közre, amelyek összértéke meghaladta az ezerhatszáz milliárd forintot. Mindez a TOP Plusz esetében 5 466 pályázatot és ezerötszáz milliárd forintot meghaladó összértékű fejlesztési elképzelést jelent – magyarázta.
Hozzátette: a hajdú-bihari önkormányzat a TOP Plusz keretében a megyébe allokált 127 milliárd forint összegű támogatás hatékony, szabályszerű és gördülékeny felhasználása érdekében folyamatos kapcsolatot tart a településekkel, a program közreműködő szervezetével és az irányító hatósággal. Ennek során projektmenedzsmenti tevékenységet végez a tulajdonában lévő fejlesztési ügynökségen keresztül, állásfoglalásokat kér és továbbít a fejlesztéspolitikai intézményrendszer illetékes szereplői felé, jelzi a megvalósítás során felmerülő nehézségeket, közreműködik a jó megoldások kidolgozásában.
A hajdú-bihari közgyűlés tagjainak egyhangú állásfoglalása szerint “a megyei önkormányzatok megerősítésére van szükség, amely nem a közigazgatási rendszer egy további szintjének fenntartását jelenti, hanem a területi kormányzás egyik alapvető funkciójának szükségszerű biztosítását”.
Csütörtökön hasonló szellemű állásfoglalás elfogadásáról vitázott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés. Mindkét közgyűlés arra reagált, hogy a kormányfő egy szeptember 8-án közzétett Facebook-bejegyzésben úgy fogalmazott: a megyei önkormányzatokat a Fidesz teljesen kiüresítette, ma már csak a szétesett ellenzék tízmilliárdos kifizetőhelyeként szolgálnak.
Magyar Péter országjárásának pécsi állomásán pedig arról beszélt, hogy fontosak az önálló, független önkormányzatok, de politikai kifizetőhelyekre nincs szükség, és már zajlik a megyei közgyűlési hatáskörök és intézmények átvilágítása.
Fotó: HBMÖ