XIV. Leó pápa és Magyar Péter

Erről beszélgetett a pápával Magyar Péter

Ország

Nyíltnak és barátinak értékelte a XIV. Leó pápával folytatott beszélgetését Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön a Vatikánvárosban újságíróknak nyilatkozva, miután magánaudiencián fogadta a katolikus egyházfő. A miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta meg XIV. Leó pápát.

Magyar Péter elmondta, a megbeszélésen szóba kerültek a magyarországi változások, a magyar és az európai emberek előtti kihívások, legyen szó a háborúról, vagy az energiaválságról. De hosszan beszélgettek a mesterséges intelligenciáról és az általa okozott kihívásokról, veszélyekről – mondta.

Hozzátette, szó volt a magyar katolikus egyház helyzetéről, az egyház által biztosított szociális, oktatási és egyéb szolgáltatásokról, továbbá a keresztény magyar hagyományokról.

A miniszterelnök közlése szerint a pápa nagyon sok mindent tudott a magyar, a közép-európai helyzetről, valamint a külhoni magyar kisebbségek helyzetéről.

A KDNP fel van háborodva

Képmutatásként értékeli a támogatottsággal nem rendelkező Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki találkozóját XIV. Leó pápával, mert a párt szerint a kormányfő szinte minden jelentős társadalmi vitatémában az egyházi tanítással ellentétes politikai irányt követ.

A KDNP MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében azt írta: Magyar Péternek csak a látszat számít.

Egy közös fotóval és egy római hangulatú videóval akarja a hívő szavazók bizalmát elnyerni. “Folytatódik az abszolút circus maximus.” De mindez csak látszólagos elfedése annak, hogy konkrét döntései és retorikája szembemegy mindazzal, amit az emberi méltósággal és a közjó valós szolgálatával kapcsolatban a Szentatya és az egyház tanít

– írták.

A kormányfő megválasztása óta számos alkalommal tett hitet a katolikus egyház tanításával összeegyeztethetetlen lépések mellett. Azt írták: Magyar Péter támogatja az abortusz lehetőségének kiszélesítését, megnyitná az utat az eutanázia bevezetése előtt, elfogadhatónak tartja az azonos neműek “házasságát” és hogy gyereket fogadjanak örökbe. A gyermekvédelmi törvényből az általa irányított parlamenti többség épp a napokban emelné ki a homoszexualitás és transzneműség iskolai propagálását tiltó szakaszt – sorolták.

A párt szerint a miniszterelnök szinte minden jelentős társadalmi vitatémában az egyházi tanítással ellentétes politikai irányt követ. Az általa vezetett kormányzat megvonta a Pázmány Campus projekttől a kiemelt beruházási státuszt, megvonta az ösztöndíjat száz, üldözött keresztény közösségből vagy háborús térségből Magyarországra tanulni érkező fiataltól, leállította a Hungary Helps Program keretében zajló jótékonysági akciókat. Kampánya során több alkalommal támadott püspököket, papokat és világi híveket, politikai alapon kritizálta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelét, amelyben imára hívtak minden jószándékú embert a békéért.

Hozzátették: tiszteletben tartják a mindenkori kormányzat jogát ahhoz, hogy más értékvilágot valljon, mint az egyház. Sok olyan politikus látogatja meg a pápát, aki nem katolikus irányban kormányoz. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a találkozó a miniszterelnök részéről képmutatás.

“Azt várjuk a magát kereszténynek valló kormányfőtől, hogy ne retorikai fordulatként emlegesse alma materét, hanem kormányozzon és viselkedjen piarista öregdiákhoz méltó módon!” – fogalmaztak.