63 éves korában, közvetlenül a Vasas elleni szombati mérkőzés előtt elhunyt Krecz Tibor kommunikációs szakember, a DVSC alapító tagja és örök és rendíthetetlen szurkolója.
Krecz Tibor neve összefonódott a piros-fehérek történetének több meghatározó pillanatával. Nem csupán lelkes drukkerként kísérte végig a csapat sorsát, hanem hosszú éveken át tanácsadóként is segítette a klubot. Kiemelkedő szerepet vállalt a Nagyerdei Stadion rekonstrukciójában, valamint az új aréna működési struktúrájának kialakításában, emellett aktívan bábáskodott a DVSC Egyesület megalakulása körül is – emlékezett meg róla a dvsc.hu.
Nem létezett olyan mérkőzés, amelyet követően ne elemezte volna részletesen a klub munkatársaival a találkozó tanulságait. Legyen szó győzelemről vagy vereségről, a csapathoz való hűsége és a Loki iránti feltétlen szeretete soha, egy pillanatra sem rendült meg.
Krecz Tibor pályája során többek között az RTL Klub hírigazgatójaként, valamint a Figyelő főszerkesztőjeként is dolgozott.
Fotó: dvsc.hu
Új környezetpolitikát hirdetett a polgármester, ismert debreceniek is csatlakoztak