Óriási felháborodást váltott ki Tóth József polgármester videója, melyet közösségi oldalán osztott meg két “hülyegyerekről”, akik a város egyik terén rongáltak.
A térfigyelő kamera által rögzített felvételen is jól látszik, ahogy gyújtogatnak, majd kővel dobálják meg a kamerát, de mint kiderült, három facsemetét is ők törtek ketté. A polgármester nem hagyta annyiban a rongálásukat. A rendőrség hamar tette a dolgát és néhány nappal később máris rendőrkézre kerítette a fiatalokat.
A felvételen látható két fiatalkorút egy nap alatt azonosították, majd előállították a Polgári Rendőrőrsre. Az eddigi adatok szerint a fiúknak volt egy harmadik társa, továbbá azt is megállapították, hogy az elmúlt néhány napban történt több, hasonló jellegű bűncselekmény elkövetése is hozzájuk köthető. Több rendbeli rongálás és garázdaság miatt indult ellenük eljárás.
A rendőrség felhívja a fiatalok figyelmét, hogy egy-egy meggondolatlan, viccnek szánt cselekedetnek akár komoly következményei is lehetnek, és bizonyos esetekben bűncselekménynek minősülhetnek. Mielőtt belekezdenek valami jó heccnek tűnő dologba, érdemes egy pillanatra végiggondolni, mi lehet a következménye.