A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner nevű lapot kiadó cég vezérigazgatóját – közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán.
Magyar Péter úgy fogalmazott: “a mai nappal leállításra kerül a hazug propagandalap mindennemű finanszírozása”.
Súlyos százmilliókat vertek el propagandára
Tavaly fél év alatt 400 millió forint állami hirdetésből származó pénz, emellett az MCC alapítványától további 1,1 milliárd forint támogatást kapott a Mandiner, és emellett is 1,1 milliárd forint mínusszal zárták 2025-öt – közölte Kármán András pénzügyminiszter a Facebookon. A tárcavezető megjegyezte,
„a minőségi újságírásnak van helye és létjogosultsága, azonban a közpénzen finanszírozott propagandának nincsen”.
Hangsúlyozta, „a kormányváltás óta eltelt időben bebizonyosodott, hogy ezek a szereplők nem tehetségük vagy olvasottságuk miatt tudtak működni, hanem csakis azért, mert az állampárt rafinált úton-módon, közpénzből honorálta (igen busásan) a nekik kézenfekvő üzenetek terjesztését. Amint azonban eldugult a közpénzfürdő, kapásból jöttek a kirúgások, leépítések, lapbezárások, átszervezések és költségcsökkentések, valamint azzal a lendülettel esett be ezen médiatermékek olvasottsága és elérése” – olvasható a pénzügyér bejegyzésében.
Kármán András azt írta, a propagandán megtakarított összeget a gazdaság szolgálatába állítják.
Jaj, szegény fideszes média, mi lesz most veletek?
A szintén közpénzből kitömött, magát “Magyar Nemzetnek” gúnyoló fideszes trágyalap “cikke” szerint a Tisza követői és több prominens politikusa örömünnepként élig meg, hogy megszüntették a Mandiner finanszírozását és leváltották Kereki Gergő online főszerkesztőt. A közösségi médiában számos kommentelő kárörömmel reagált a “lap” ellehetetlenülésére, sőt többen további “jobboldali” (valójában fideszes) médiumok – például a Hír TV, az Origo vagy a Hír FM – megszüntetését is követelték.
A cikk szerint Magyar Péter, Nagy Ervin, Tarr Zoltán és Radnai Márk oldalain is megjelentek olyan hozzászólások, amelyek a Mandinernél “dolgozó”, munka nélkül maradt újságírókon, szerkesztőkön és más médiamunkásokon gúnyolódtak. Nagy Ervin maga is arról írt, hogy elzáródnak a közpénzcsapok a propagandisták előtt.
A szerző szerint mindez különösen visszás annak fényében, hogy Magyar Péter és a Tisza korábban rendszeresen a sajtószabadság, valamint a cenzúra és a politikai kézi vezérlés elleni fellépés fontosságát hangsúlyozta.
A “Magyar Nemzet” ótvar propgandistája arról nem írt, hány éven át hergeltek mindazon csoportok és személyek ellen, akik nem értettek egyet Orbán Viktorral.