Varga Kevin a Karcagi SC játékosa lett

Varga Kevin hazatért nevelőegyesületéhez

Sport

A 14-szeres válogatott Varga Kevin a labdarúgó NB II-ben szereplő Karcagi SC játékosa lett.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

Nevelőegyesületének honlapja pénteken felidézte, hogy a 30 éves szélső a Debrecen színeiben mutatkozott be az élvonalban, majd volt a török Kasimpasa, Hatayaspor és Ankaragücü, a svájci Young Boys, a ciprusi Apollon Limasszol, a romániai Sepsi OSK, a Nyíregyháza Spartacus és a Budapest Honvéd játékosa is.

A válogatottban 2018 óta 14 mérkőzésen lépett pályára.

A szintén volt debreceni ász, Szakály Péter sportigazgató elmondta, hogy négy héttel ezelőtt Varga Kevin azzal kereste meg a nagykunsági klubot, hogy szeretne edzéslehetőséget kapni, amiben a karcagiak – mivel helyi születésű és kötődésű futballistáról van szó – partnerek voltak. Akkor még nem gondolták, hogy ebből közös munka lesz, de végül sikerült megállapodniuk.

“Kevin érkezése egyértelműen minőségi előrelépést jelent a támadójátékunkban. Ugyanakkor legalább ennyire fontos számunkra, hogy a személyisége, a hozzáállása és a mentalitása alapján is nagyon jól illeszkedik az öltözőnkbe. A leigazolása szakmailag és a klub identitása szempontjából is fontos lépés számunkra” – vélekedett Szakály.

A Karcag két győzelemmel és négy döntetlennel a tabella hetedik helyén áll, a másodosztály hetedik fordulójában pedig szombaton a Gyirmót FC vendége lesz.

Fotó: Karcagi SC

Bulizás miatt rúghatták ki Varga Kevint a Sepsi OSK-tól