35 éves korában meghalt Daveigh Chase amerikai színésznő, aki már gyerekként ismertté vált.
Ő alakította Samara Morgant, a rémisztő szellemkislányt A kör című horrorfilmben, és szerepelt a Donnie Darko című filmben is. Emellett ő volt Lilo angol szinkronhangja a Lilo & Stitch című animációs filmben, valamint a Chihiro Szellemországban főszereplőjének, Chihirónak is ő kölcsönözte a hangját angolul – írja a Guardian.
Chase kedden halt meg – erről barátja, Roy Hernandez beszélt a TMZ-nek. A színésznő korábban egy Los Angeles-i kórházba került alultápláltság miatt. Hernandez a halála előtt GoFundMe-adománygyűjtést is indított, amelyben azt írta, hogy Chase nemrég került kórházba, ahol agyhártyagyulladást és vérmérgezést diagnosztizáltak nála. Állapota ezt követően rövid idő alatt jelentősen leromlott.
Hernandez szerint Chase-nek nehéz gyermekkora volt, és későbbi életében is számos problémával kellett megküzdenie.
Utolsó évei
Miután 2015 körül gyakorlatilag abbahagyta a színészetet, Daveigh Chase teljesen eltávolodott a nyilvánosságtól és elidegenedett a családjától is.
Az utolsó időszakban Los Angeles hírhedt negyedében, a Skid Row-n élt hajléktalanként, súlyos mentális problémákkal és szerhasználati nehézségekkel küzdve. Ebben az időszakban készült róla az a megdöbbentő felvétel is egy magánnyomozó által, aki a család és a menedzsere megbízásából kétségbeesetten próbált a nyomára bukkanni, hogy segítséget nyújtson neki.
A halála előtt nem sokkal súlyos alultápláltság és egészségügyi komplikációk miatt kórházba került. Szervezetének összeomlását végül agyhártyagyulladás (meningitis), súlyos vérfertőzés (szepszis), valamint az immunrendszerét érintő egyéb egészségügyi problémák (AIDS) okozták, és 2026. június 16-án, mindössze 35 évesen elhunyt.
Ez az utolsó felvétel Daveigh Chase-ről: