Szigorított a kormány az akkumulátorgyárakra vonatkozó szabályokon – erről számolt be közösségi oldalán Tárkányi Zsolt. A Tisza Párt debreceni országyűlési képviselője szerint a módosítás a Debrecenben épülő CATL beruházása szempontjából is fontos lehet.
Tárkányi azt írta, hogy a Fidesz által kiemelt beruházássá nyilvánított akkumulátorgyárak esetében a jövőben nem adható ki újabb építési engedély, ha az adott üzem megsérti a környezetvédelmi vagy természetvédelmi előírásokat, és erről hatósági döntés születik.
Az engedélyezésre mindaddig nem kerülhet sor, amíg a szennyezést és annak hatásait meg nem szüntetik.
A Tisza debreceni képviselőinek Tárkányi szerint fontos kérése volt ez a kormány felé, mivel állítása szerint a CATL továbbra sem tett le a debreceni beruházás bővítéséről.
Úgy értékeli, hogy az új szabályozás erős garanciát jelenthet a környezetvédelmi előírások betartására, hiszen egy esetleges szabályszegés a gyár további beruházásait is veszélyeztetheti.
“Ez természetesen csak egy első, ám rendkívül fontos lépés, de itt nem állunk meg” – írta Tárkányi Zsolt, hozzátéve, hogy további szabályokon dolgoznak, amelyek szerinte nagyobb jogköröket és kötelezettségeket biztosítanának a hatóságoknak a potenciális környezetszennyezőkkel szembeni fellépéshez.
Tárkányi Zsolt Papp Lászlónak: fejezze be ezt a szánalmas mosakodást!