A 90 éve született Csukás Istvánra emlékeznek a Debreceni Virágkarnevál részeként megvalósuló Galiba Gyermekfesztiválon augusztus 18. és 23. között, a rendezvény központi alakja az 50 éves Süsü, a sárkány lesz – közölték a szervezők a rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján.
Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere azt mondta: a debreceni nyári rendezvénysorozat fináléja a Virágkarnevál, amely péntektől bő egy héten át szórakoztatja a közönséget. Ennek részeként a tavaly megújult Galiba Gyermekfesztivál hat napon keresztül, több helyszínen kínál programokat a gyermekeknek és a családoknak.
Dobos Zita, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője ismertette:
a karneváli hétre tervezett 350 programból 91 kifejezetten a legkisebbeknek szól, köztük Ringató-foglalkozások, kézműveskedés, élő népmese-előadások és koncertek.
Hangsúlyozta, hogy a fesztivál idén a Nagyerdei Kultúrpark Vidámparkja mellett új belvárosi helyszínekkel bővül, így a Régi Városháza udvarán és a Dósa Nádor téren is lesznek programok.
A Galiba Gyermekfesztivál kiemelkedő eseménye az augusztus 19-i gyermekvirágkocsi-felvonulás, amelyen óvodások, bölcsődések, iskolások, tánccsoportok és civil közösségek saját készítésű, látványos kiskocsikkal és színes jelmezekben vonulnak végig a belvároson. Idén 10. alkalommal szervezik meg a felvonulást, a 20 kocsit 8 tánccsoport kíséri majd. A kompozíciókon feltűnik Süsü alakja is, a mesehőssel a látogatók a fesztivál teljes ideje alatt találkozhatnak.
Dobos Zita hozzátette:
a felvonulást követően a kiskocsik a Vidámparkban és a Régi Városháza területén is megtekinthetőek lesznek. Idén először a közönség szavazhat is a kocsikra a Virágkarnevál hivatalos oldalán augusztus 23-ig, a legtöbb voksot kapó alkotás pedig elnyeri a közönség vándordíját.
Nagy Levente, a rendezvényt támogató Emerson (NI) HR-vezetője azt mondta: a vállalat számára kiemelten fontos a helyi közösségek és a kulturális értékek támogatása, amelynek köszönhetően a fesztiválon most a robotikával ismerkedhetnek meg a legkisebbek.