Idén is megrendezik a tavaly tízéves fennállását ünneplő Lácacsékei Művésztelepet. A bodrogközi szerveződés augusztus 21. és 30. között zajlik majd. A szakmai munka hívószava a „Lendület” lesz, amely azonban nem kötelező, csak egy javaslat – tájékoztatta portálunkat Éles Bulcsú képzőművész, a Művésztelep vezetője és a Debreceni Képzőművész Céh alelnöke.
Akik a művésztelepen dolgoznak: Fátyol Zoltán festőművész és költő (Debrecen), Lehó István grafikusművész (Vámospércs), Éles Bulcsú képzőművész (Debrecen), valamint Felvidék képviseletében Koncz Gréta festőművész (Sajólenke) és Nagy Enzoe Zoltán festőművész (Bély).
A művésztelep ünnepélyes zárására 2026. augusztus 29. szombaton kerül sor. 17.00 órakor kezdődik az Orgonák éjszakája. Helyszín: Református templom, Lácacséke, Templom u. 26.
Ezt követően, várhatóan 18.00 órakor következik Vass Tibor képzőművész és József Attila-díjas költő Normail Art ’26 című kiállításának, valamint a XI. Lácacsékei művésztelep zárókiállításának a megnyitója. Köszöntőt mond Fedor László, Lácacséke község polgármestere.
A kiállításokat megnyitja Éles Bulcsú. Helyszín: Csillagpont, Lácacséke, Templom utca 3.