Tiszta profizmus, eufórikus dallamok és olyan alázat, amit ritkán látni szupersztároktól. A tegnap esti debreceni koncert pontosan megmutatta, miért tartozik már 25 éve a DJ-világelitbe a trance holland királya.
Aki tegnap este a debreceni Nagyerdei Stadionban járt, nem egy sima fesztiválbulit kapott, hanem egy patikamérlegen kiszámított, mégis végtelenül érzelmes látványszínházat. Armin van Buuren a legmagasabb szintre emelte az elektronikus zenei élményt, ahogyan az egy világsztárhoz illik.
Sztárallűrök nélkül
A sztár szót rögtön javítanánk is. Míg a világ élvonalába tartozó DJ-k jelentős része hűvös, megközelíthetetlen ikonként pörgeti a lemezeket, a holland legenda tegnap este is az első pillanattól kezdve az ellenkezőjét bizonyította. Nem fellépett, hanem együtt lélegzett a debreceni tömeggel.
Őszinte, szinte gyerekes örömmel élte át a szett minden egyes másodpercét: folyamatosan énekelt, a magasba emelte a karjait, és a tekintetével kereste a kapcsolatot az első sorokban csápolókkal:
“Make some noise!”
Az egész lényéből áradó közvetlenség azonnal átlépett a színpad és a küzdőtér közötti korlátokon. Bár másfél évtizede van a pályán, a tegnap bemutatott elképesztő lendületén és technikai precizitásán nyoma sem volt a rutinból zenélésnek.
Lángok, füst és lézerparádé
A pénteki szett zeneileg és vizuálisan is mestermunka volt. Armin bravúrosan ötvözte a védjegyének számító dallamos, éneklős trance-elemeket a keményebb, lüktetőbb ritmusokkal és a nagyszínpadi house-os kiállásokkal. A feszültségépítés iskolapéldáját mutatta be: a mély, érzelmes, megállító pillanatokból olyan mesteri fokozatossággal csavarta fel a hangulatot, hogy a kirobbanó dropoknál szinte szó szerint felrobbant a debreceni éjszaka.
Ehhez társult az a futurisztukius fényshow és lézerparádé, ami nem pusztán látványelem volt, hanem a zene szerves része. A CO2-kilövők és a tüzek mérnöki pontossággal kísérték a ritmusváltozásokat, a LED-falak animációi pedig tökéletes vizuális keretet adtak a dallamoknak.
Életre szóló élmény
A tegnapi este legfelemelőbb része mégis a közönségben született meg. A debreceni nagyszínpad előtt megszűnt a könyöklés: ismeretlenek ölelkeztek össze, énekelték együtt a legnépszerűbb refréneket, és a levegőben egyfajta ritkán tapasztalható, tiszta közösségi élmény suhant át.
Amikor pedig felcsendültek a legnagyobb klasszikusok és az olyan kihagyhatatlan himnuszok, mint a Blah Blah Blah, vagy a varázslatos hangú Sachával előadott Everlasting Love, a tömeg életre szóló élménnyel gazdagodott.
