Volt idő, amikor egy külföldi banda vagy világsztár debreceni fellépése még valódi ritkaságnak számított. Személy szerint a legrégebbi ilyen emlékem 2012-ből az Apocalyptica koncertje. (Jó volt, de igazából ez is csak azért maradt meg, mert előtte a Republic játszott az akkor még egyetlen Nagyszínpadon. Bocsi!)
Az utóbbi években azonban, valószínűleg az egyre nagyobb látogatói elvárásoknak és az egyre több lehetőséget biztosító körülményeknek köszönhetően, a Campus Fesztivál is több külföldi előadót hoz el a fesztiválozóknak, olyanokat, akikért korábban Budapestre vagy valamelyik nyugat-európai fesztiválra kellett utazni. Érezzük ezt persze a jegyek árában, és az évről évre növekvő zsúfoltságban is.
Ugyanakkor a Campus elsősorban mindig is a magyar könnyűzenei élet egyik legfontosabb seregszemléje volt, a nagyszínpadok előtt rendszeresen ugyanazoknak a zenekaroknak csápolhat, aki még nem unja, de a szervezők az elmúlt években egyértelműen ráerősítettek a nemzetközi elektronikus zenei vonalra is.
Campus fesztivál 2026: itt a program áttekinthetően, napokra és színpadokra bontva
A recept egyszerűnek tűnik: leszerződtetnek egy olyan világsztárt, akinek a slágerei évek óta ott vannak a rádiókban a streaminglisták élén, ők maguk pedig a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadain.
Armin van Buuren fellépése apropóján visszanéztük, kik voltak azok az előadók, akik az elmúlt években Debrecenbe hozták a világ elektronikus zenei elitjét. A teljesség igénye nélkül a legnagyobbak:
2019 – Alan Walker
2022 – Tiësto (telt ház!)
2023 – Robin Schulz és ATB (André Tanneberger, nem a nagyszínpadon volt, de azért említsük meg)
2024 – Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Solveig
2025 – The Chainsmokers, John Newman
Látványos show-elemekkel kísért produkcióik óriási tömegeket mozgattak meg.
A sok Blah Blah Blah után beszéljünk az idei év egyik legnagyobb igazolásáról, a péntek esti headlinerről, Armin van Buurenről.
A holland DJ tehát július 25-én 23:15-től tart nekünk egy laza állóképességi edzést, némi zenei kísérettel, majd utazik is tovább, mert másnap már a belga Tomorrowland nagyszínpadán lesz jelenése. Érdekes érzés lehet, hogy egyik este Debrecenben lép fel, másnap pedig a világ legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljának főszínpadán.
Armin van Buuren neve egyet jelent a trance műfajjal, de még a rajongók közül sem mindenki ismeri azokat az érdekességeket, amelyek az elmúlt több mint két évtizedben legendává tették.
Éjszaka is közlekedik az 1-es villamos: tucatnyi járat menetrendje változik a Campus fesztivál miatt
Majdnem ügyvéd lett belőle
Armin van Buuren nemcsak a lemezjátszók mögött volt kitartó. A zenei karrierje mellett jogot tanult a Leideni Egyetemen, és diplomát is szerzett. Sokáig párhuzamosan építette a DJ-karrierjét és tanulmányait, mielőtt végleg a zenét választotta.
Ötször választották a világ legjobb DJ-jének
A DJ Mag Top 100 DJ-listáját ötször nyerte meg (2007, 2008, 2009, 2010 és 2012), ami hosszú időn át rekordnak számított. Kevés előadó tudott ennyire tartósan a világ élvonalában maradni.
Egy rádióműsorral egész műfajt tartott életben
2001-ben indította el az A State of Trance című rádióműsort. Ami kezdetben egy heti adás volt, mára globális márkává nőtte ki magát: milliók hallgatják, az ASOT rendezvények pedig a világ legnagyobb trance-eseményei közé tartoznak. Nem túlzás azt mondani, hogy Armin nélkül a trance műfaj egészen másképp nézne ki.
Nem fél több órán át zenélni
Miközben egy fesztiválon egy DJ általában 60–90 percet kap, Armin van Buuren rendszeresen játszik három-, négy-, sőt ötórás szetteket is. Egy trance-rajongó számára ez maga a mennyország, a kevésbé felkészülteknek pedig egy váratlan állóképességi teszt.
A siker ellenére sem szakadt el a hétköznapoktól
Interjúiban többször beszélt arról, hogy a családja segít egyensúlyban tartani a folyamatos utazással járó életet. Több száz fellépés, kontinenseken átívelő turnék és milliós közönség ide vagy oda, igyekszik a lehető legtöbb időt a feleségével és gyermekeivel tölteni.
Ha még mindig bizonytalan lennél, hidd el: valószínűleg több Armin-slágert is ismersz, mint elsőre gondolnád!
A This Is What It Feels Like, a Blah Blah Blah, a Great Spirit, az In and Out of Love, a Communication, Another You vagy a Shivers nemcsak a trance rajongóinak kedvencei, hanem világszerte fesztiválhimnuszokká váltak.
Biztos, hogy a Campus közönsége közül is sokan felismerik majd ezeket, még akkor is, ha elsőre nem tudnák megmondani, ki a szerzőjük.
Armin van Buuren fellépése minden bizonnyal az idei Campus Fesztivál egyik legnagyobb nemzetközi produkciója lesz (a Scooter mellett). Amikor pedig a szett során felcsendül egy-egy nagy slágere, könnyen lehet, hogy Debrecenben is megszületik az a különleges hangulat, amiért a világ minden tájáról utaznak a rajongók, hogy meghallgathassák.
Már csak az a kérdés, sikerül-e akkora tömeget megmozgatnia, mint Tiëstónak 2022-ben, amikor gyakorlatilag megtelt a Campus.
– Bíró Gabriella –
Ezekről se maradj le:
Hyper Hyper! Szombaton a Scooter robbantja fel a Campus fesztivál színpadát
FILO a Campuson – Érzelmes, energikus koncertélmény vár ránk