A Fidesz-KDNP képviselői nem voltak jelen Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök napirend előtti felszólalásán kedden az Országgyűlésben.
Az Országgyűlés keddi ülése Forsthoffer Ágnes felszólalásával kezdődött.
A parlamentben folytatódik a színjáték, ebben a Fidesz-KDNP nem vesz részt
– közölte a Fidesz frakcióvezető-helyettese kedden a Facebook oldalán. Bóka János úgy fogalmazott: Sulyok Tamást Magyar Péter erőszakkal távolította el. Ezért a mostani helyzet illegitim és ezen Forsthoffer Ágnes felszólalása sem változtat. Sulyok Tamás szombaton írta alá az alaptörvény 17. módosítását, ezzel július 20-án 0 órától megszűnt a köztársasági elnöki mandátuma.
Pedig Forsthoffer Ágnes a kölcsönös tiszteletről beszélt
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
“A köztársasági elnöki jogkörök gyakorlásának átmeneti időszakában azon fogok dolgozni, hogy a köztársasági elnök intézménye ismét a bizalom, a nagyság, a nyugalom és a nemzeti összetartozás jelképe legyen. Nem ígérhetem, hogy minden vitát feloldok, de valamennyi döntésemmel és megszólalásommal arra fogok törekedni, hogy kevesebb legyen közöttünk az indulat és több a kölcsönös tisztelet” – fogalmazott Forsthoffer Ágnes, akinek felszólalása alatt a Fidesz és a KDNP képviselői nem voltak bent az ülésteremben.
Az államfő jogköreit gyakorló házelnök arra figyelmeztetett: a nemzet egységének megteremtése nem csupán a politikusok feladata, hanem valamennyi állampolgár közös felelőssége.
Hozzátette: a közbeszédet mindannyian alakítjuk, ezért mindannyiunknak nagyobb felelősséggel kell megválasztanunk, hogy miként adunk hangot véleményünknek. Nem fogadható el, hogy bárkit a külseje, származása, neme, vagy fogyatékossága miatt bántalmazzanak, vagy megalázzanak a közösségi médiában – emelte ki.
(MTI)