A múlt heti testületi ülésen módosította a helyi környezetvédelemről és köztisztaságról szóló rendeletet az erős fideszes többséggel rendelkező berettyóújfalui önkormányzat.
Muraközi István, a város fideszes polgármestere ismertette, a rendeletet két esett miatt kellett módosítani. Az egyik a város központi helyein létrehozott, főleg macskák ellátására szolgáló állatetető pontok problémája. A polgármester szerint ezt meg kell akadályozni és szankcionálni szükséges, mert a macskák által el nem fogyasztott táplálék odavonzza a rágcsálókat. Mostantól tehát közterületen tilos a kóbor állatok etetése Berettyóújfaluban.
Semmilyen állatot nem szabad etetni?
A rendelet túlzott általánossága miatt Lencsésné Gál Mária (Berettyó Közéleti Egyesület) képviselő aggodalmát fejezte ki, konkrétan rákérdezve arra, hogy télen a lakótelepi madáretetők kihelyezése is büntetendő tevékenységnek minősül-e majd. A polgármester erre reagálva kijelentette: a jogalkotó szándéka szerint a madáretetés egyáltalán nem üldözendő, és mivel a végrehajtás jegyzői hatáskörbe tartozik, bízik benne, hogy a hivatal pontosan tudja majd mérlegelni, mi számít a közösségi együttélés valós zavarásának.
Ezt a pontot támadta leghevesebben Szántai László képviselő, aki a jogszabálytervezet visszavonását és újragondolását javasolta, mivel álláspontja szerint a jogszabályoknak nem szelleme, hanem írott betűje van.
“Ha szigorúan vesszük a szöveget, szabálysértést követ el a kutyáját jutalomfalattal kínáló gazda, vagy az ebrendészet is, ha csalétekkel fog be egy kóbor állatot. Ráadásul a rendelet a város teljes közigazgatási területére, így a zöldterületekre is vonatkozik, amivel a külterületi vadetetést végző vadászokat vagy a horgászokat is jogsértő helyzetbe hozzuk” – érvelt Szántai, aki szerint a jó szándékú fellépést nem szabadna büntethetővé tenni.
Kerecsenyi Tibor (Mi Hazánk) egy köztes megoldást javasolt, miszerint ne magát az etetést büntessék, hanem kötelezzék az ételt kihelyező személyt arra, hogy az állat etetése után takarítson el maga után, és állítsa vissza a rendet. Muraközi István polgármester erre reagálva elmondta: a tapasztalatok szerint az etetők sokszor szándékosan távol a saját lakásuktól, mások ablakai vagy padjai alatt öntik ki a táplálékot, akár húszasával odaszoktatva a kóbor állatokat, ami tarthatatlan állapotokat szül.
Dr. Zákány Zsolt független képviselő szintén határozottan kiállt a szigorítás mellett, hangsúlyozva, hogy a közterületi kóborállat-etetés nem állatvédelem, hanem környezetszennyezés és komoly közegészségügyi veszély, ami mögött minden esetben a felelőtlen állattartás áll. Úgy vélte, a jegyzőnek joga van szűrni a rosszindulatú feljelentéseket, de a lakótelepi sarkokon rohadó ételhalmok ellen azonnal fel kell lépni.
A rendelet tárgyalása a videón 1:04:47 körül kezdődik:
A polgármester javaslatokat vár
A rendeletet övező heves vitákra és lakossági reakciókra válaszul Muraközi István polgármester a Facebook-oldalán azt írta, a döntés célja nem a jó szándékú állatbarátok megbüntetése, és nem a szankcionálás vezérelte a testületet. A szándékuk az, hogy olyan szabályozott kereteket alakítsanak ki, amelyek egyszerre szolgálják a kóbor állatok védelmét, a lakók nyugalmát és a közegészségügyi szempontokat.
Lakossági panaszok előzték meg a döntést
Muraközi István tájékoztatása szerint a szabályozás megalkotását számos jogos lakossági bejelentés előzte meg.
“Sok helyen a kialakult etetőpontok miatt az állatok egy helyre koncentrálódnak, megjelennek beteg egyedek, amelyek fertőzéseket terjesztenek. A kint maradó ételmaradék pedig elősegíti a rágcsálók elszaporodását, ami már komoly közegészségügyi kockázatot jelent” – mutatott rá a helyzet hátterére a polgármester.
Hozzátette: az sem elfogadható, hogy az etetőpontok lakótelepek közelében, kiemelt közterületeken vagy turisztikai helyszíneken alakuljanak ki, mint ahogy az sem, hogy az emeleti lakások ablakaiból dobáljanak ki ételmaradékot.
Civil szervezettel összefogva keresik a megoldást
A városvezetés hangsúlyozta, hogy mindenki számára elfogadható megoldást keresnek, és nem szeretnék, ha a kérdés megosztaná a város közvéleményét. Ennek érdekében az önkormányzat már felvette a kapcsolatot a Kóbor Mancsok Állatvédő Egyesülettel.
Az egyesülettel karöltve most egyeztetésre hívják mindazokat, akik a város területén az állatokat etetik. A kezdeményezés célja, hogy a jó szándékú állatbarátokkal közösen alakítsák ki az etetés szabályozott rendjét, és olyan helyeket jelöljenek ki a városban, ahol a tevékenység legkevésbé zavarja az ott élőket vagy az oda látogatókat.
Muraközi István kiemelte: hisz abban, hogy ez az ügy nem egymással szemben, hanem összefogva oldható meg, ezért arra kéri a lakosságot, hogy építő jellegű, hosszú távon is működő, emberséges javaslataikkal segítsék a közös munkát.