Történelmi sikert ért el a DVSC Kézilabda Akadémia, amely megnyerte az Ifjúsági Bajnokok Ligáját. A bravúros eredményhez Debrecen polgármestere, Papp László személyesen gratulált, természetesen fényképek is készültek.
A városvezető bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az akadémia játékosai, az edzők és valamennyi munkatárs olyan teljesítményt nyújtottak, amelyre nemcsak Debrecen, hanem az egész ország büszke lehet.
“A DVSC Kézilabda Akadémia játékosai, az edzők és az akadémia valamennyi munkatársa olyan teljesítményt tett le az asztalra az Ifjúsági Bajnokok Ligája győzelme által, amelyre nemcsak Debrecen, hanem egész Magyarország büszke lehet” – fogalmazott a polgármester.
Papp László szerint a nemzetközi siker azt is bizonyítja, hogy a debreceni kézilabda és az akadémián folyó szakmai munka kiváló kezekben van. Úgy vélte, az itt végzett utánpótlás-nevelő tevékenység példaértékű, amely hosszú távon is biztos alapot jelenthet a sportág helyi és országos fejlődése szempontjából.
A polgármester kiemelte, hogy Debrecen a jövőben is elkötelezetten támogatja a Debreceni Kézilabda Akadémiát annak érdekében, hogy minél több fiatal tehetség bontakoztathassa ki képességeit a városban, és hogy a mostanihoz hasonló, Európa-szerte elismert eredmények szülessenek.
Fotó: Facebook/Papp László