Két díjat is nyert a Bjarke Ingels Group (BIG) építészeti iroda és a magyar Vikár és Lukács Építész Stúdió által a Magyar Természettudományi Múzeum számára a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület az Architizer A+Awards nemzetközi döntőjében: a megvalósításra váró tájképi épület kategóriában a szakmai zsűri ítélte a tervnek az első díjat, míg a megépülésre váró intézmények kategóriájában a közönségdíjat nyerte el – tették közzé az elismerés honlapján hétfőn.
A nemzetközi szakmai zsűri a természet és az épített környezet egyensúlyát díjazta.
A tervezők korábbi ismertetése szerint a Nagyerdőbe, az egykori stadion helyére tervezett, 23 ezer négyzetméteres komplexum jelentős része belső kertként funkcionál, a zöldtető pedig őshonos növényekkel borítva természetes módon terjeszti ki az erdő lombkoronáját.
Az épület formája és tömege szervesen illeszkedik a környezetbe, minimális vizuális terhelést jelentve, ösztönözve az állat- és növényvilág visszatérését. Az épület előcsarnoka és kertje nyitott találkozóhelyként funkcionál, mely a nyitvatartási időn túl is ingyenesen látogatható – így a kiállítóépület újfajta közösségi élménytérré válhat.
Az épület megtervezésére a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. nemzetközi tervpályázatot írt ki, amelyet a dán Bjarke Ingels Group és a magyar Vikár és Lukács Építész Stúdió nyert. Az általuk megálmodott épület egyszerre kiállító tér, ökológiai szimbólum és közösségi tér, amely a természet és az ember kapcsolatát új dimenzióban mutatja be.
Kun Ferenc, a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. ügyvezetője az MTI kérdésére közölte, “az, hogy az építész szakma és a leendő látogatók egyöntetűen ezt az épületet választották ki a világ 80 országából érkezett több száz pályamunka közül, azt jelzi, hogy egy gondosan előkészített projektet vittünk végig, amelyre joggal lehetünk büszkék, és amely készen áll a megvalósításra”.
Hozzátette: “az épület első kiállítása a tervek szerint a Magyar Természettudományi Múzeum gondozásában valósul meg. A projekt előkészítése szoros együttműködésben zajlik az intézménnyel, amely az épület megvalósítását követően elsőként venné birtokba a kiállítótereket”.
Ilyen lesz a Debrecenre ráerőltetett természettudományi múzeum – látványtervek
Mint rámutatott, a nemzetközi múzeumi gyakorlatban ma már általános, hogy a kiállítások több helyszínen, akár különböző régiókban valósulnak meg, míg a gyűjteménykezelés és a kutatás nem szükségszerűen ugyanitt zajlik. Egy korszerű, élményközpontú és innovatív kiállítótér így önállóan is alkalmas magas színvonalú tudományos és kulturális programok fogadására, miközben szoros szakmai hálózat részeként működik.
“Az új épület koncepciója lehetőséget biztosít egy olyan terv, majd egy olyan épület megvalósítására, amely a későbbiekben akár nemcsak természettudományos, hanem közlekedési, innovációs, és szélesebb értelemben vett edukációs tartalmak bemutatására is alkalmas, ezáltal is erősítve a kelet-magyarországi régió kulturális sokszínűségét és ismeretközvetítő szerepét”
– hangsúlyozta Kun Ferenc.
A Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület terveire azután írtak ki nemzetközi pályázatot, hogy az előző kormány a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetéséről döntött. Tarr Zoltán, a Tisza-kormány társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere azonban már miniszteri meghallgatásán azt mondta: azonnali hatállyal leállítják a szakmailag indokolatlan múzeumi költöztetéseket.
Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója az Indexnek nyilatkozva még májusban megerősítette, hogy az intézmény mégsem költözik Debrecenbe, ugyanakkor hozzátette: jó fejlesztési irány lehet a hálózatos modell, ami azt jelentené, hogy a múzeumnak Debrecenben és Veszprémben is lenne egy-egy kiállítóhelye.
A több mint 80 ország részvételével zajló Architizer A+Awards nemzetközi verseny célja a világ legkiemelkedőbb építészeti projektjeinek elismerése.
A 14. alkalommal megrendezett Architizer A+Awards idei versenyében a több mint 250 tagú nemzetközi szakmai zsűri több mint 120 kategóriában értékelte a világ legkiemelkedőbb építészeti alkotásait és terveit – a kulturális intézményektől és középületektől kezdve a városfejlesztési koncepciókon át a fenntartható és innovatív építészeti megoldásokig.
A díj olyan projekteket ismer el, amelyek az építészeti minőség és esztétikai érték mellett társadalmi, környezeti és szakmai szempontból is érdemi hatást gyakorolnak a közösségekre és a jövő épített környezetére.
Az Architizer A+Awards Közönségdíját (Popular Choice Winner) a nemzetközi közönség több ezer szavazata alapján ítélik oda.