Halálos baleset Debrecenben a Faraktár utcán

Faraktár utcai tragédia: sírva olvasta fel nyilatkozatát a sofőr, de nem ismerte el bűnösségét

Helyi hírek

Előkészítő ülést tartott a Debreceni Járásbíróság annak a 2024 márciusában történt súlyos közlekedési balesetnek az ügyében, amelyben három ember meghalt, többen pedig megsérültek a debreceni Faraktár utcán.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről! Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

A vádirat szerint a vádlott 2024. március 4-én délután, egy Volkswagen személygépkocsival közlekedett a Faraktár utcán, a Kolónia utca felől a Vágóhíd utca irányába. Az ügyészség szerint a fiatal sofőr a megengedett 50 km/órás sebesség helyett mintegy 71 km/órával haladt a belső sávban, majd utolérte a mellette, a külső sávban közlekedő Opel személyautót.

A vád szerint a Volkswagen vezetője sávváltásba kezdett, azonban azt nem hajtotta végre biztonságosan, és járművének jobb oldalával nekiütközött az Opel bal első részének. Az ütközés következtében mindkét autó irányíthatatlanná vált, majd a járdára sodródott, ahol több gyalogost is elütöttek.

A tragédia következtében egy 55 éves nő a helyszínen meghalt, két gyermek pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később a kórházban vesztették életüket. A balesetben többen megsérültek, voltak, akik nyolc napon túl gyógyuló súlyos, mások könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Az ügyészség szerint a vádlott megszegte a KRESZ sebességre és sávváltásra vonatkozó szabályait. A fiatalt kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják. Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismerte volna a bűncselekményt és lemondott volna a tárgyalás jogáról, hat év fogházbüntetést és végleges közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

A vádlott az előkészítő ülésen nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését, vallomást sem tett. Rövid nyilatkozatában részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és sírással küszködve arról beszélt, hogy a történtek feldolgozásához pszichológusi segítséget vett igénybe.

A védelem több bizonyítási indítványt is előterjesztett. A védő vitatta a baleset mechanizmusára vonatkozó szakértői megállapítások egy részét, és azt állította, hogy egy, a Volkswagenen rögzített nyom nem festékmaradvány, hanem guminyom lehet, ami szerinte jelentősen befolyásolhatja az ütközés rekonstruálását.

A védelem kérte a Volkswagen újbóli vizsgálatát, helyszíni tárgyalás megtartását, több rendőrségi helyszínelő tanúkénti meghallgatását, valamint a szakértői szimuláció alapjául szolgáló fájlok kiadását is. Emellett indítványozták annak vizsgálatát, hogy a balesetben érintett elektromos Opel fedélzeti rendszere tárolhatott-e olyan adatokat, amelyek segíthetik a baleset pontos körülményeinek tisztázását.

A bíróság az indítványokról később dönt, az ügy tárgyalással folytatódik június 23-án.

Megrázó felvételek érkeztek a Faraktár utcai halálos balesetről