Veres László

Csokit lopott egy derecskei üzletből, egy épp arra járó motoros rendőr kapta el

Rendőrség

Ilyen az, amikor jókor, jó helyen van egy rendőr! Izgalmas esetről számolt be közösségi oldalán a hajdú-bihari rendőrség.

Egy 28 éves férfi csokikat lopott egy derecskei élelmiszer boltból, hogy később eladja őket. Annyi csokoládét tuszkolt a zsebébe és a nadrágjába, amennyit csak tudott.

A bolt biztonsági őre kamerán kiszúrta, hogy miben mesterkedik, és a bejáratnál több eladóval közösen megpróbálták visszatartani. A fiatalember értetlenül állt előttük, majd dulakodni kezdett velük, végül az egyikőjüket megtépte, az őrt pedig többször megütötte. Menekülése közben több csokoládé is kiesett a zsebéből, de végül sikerült kereket oldania.

Az őr a történtekből felocsúdva azonnal az elkövető után indult, azonban sehol sem látta már. Ekkor egy épp arra járó motoros rendőr jelent meg a bolt előtti útszakaszon, akit leintett, elmesélte neki a történteket és a pontos személyleírásról sem feledkezett meg.

Veres László törzszászlós nem habozott, rögvest a rabló után indult. Átfésülte a környéket, utcáról utcára járt és sikerült megtalálnia. Igazoltatta, erősítést hívott, több tábla csokoládé is előkerült, majd előállították a 28 éves konyári lakost a rendőrőrsre. Rablás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették, a bíróság pedig a letartóztatásáról döntött.

Fotó: Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség