Rendőrkézre került a debreceni rollertolvaj

Padon pihenő férfit támadtak meg és raboltak ki Debrecenben

Rendőrség

A debreceni rendőrök két férfit vettek bűnügyi őrizetbe – írja a police.hu.

A későbbi sértett egy padon pihent meg bevásárlás után április 8-án délelőtt Debrecenben. Maga mellé tette a szatyrát, aztán már csak arra lett figyelmes, hogy valaki felkapja. Ketten voltak, hátra sem néztek, de követni kezdte őket. A Tímár utcánál érte utol a két férfit, és követelte, hogy adják vissza a dolgait. Egyikőjük, akinél a szatyor volt, odalépett hozzá és egy ütéssel leterítette, mire a másik átkutatta a zsebeit, és elvette a mobiltelefonját, a pénztárcáját, majd faképnél hagyták.

Egy közeli vendéglátóhelyen kért segítséget, az ott dolgozók hívták a rendőrséget. Az egyenruhások már délután elfogták és előállították a tetteseket. A 42 éves férfinak, aki megütötte a sértettet, rablás, 57 éves társának pedig kifosztás miatt kell felelnie. Gyanúsítotti kihallgatásuk után a nyomozók őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat.