Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter CPAC

21 milliárd forint – Itt vannak a dokumentumok a kormány szerint “nem létező” csádi misszióról

Ország

A Telex birtokába került dokumentumok szerint részletes költségvetés készült a tervezett, de a kormány által bőszen tagadott csádi misszióhoz. A tervek alapján 14 milliárd forintból építettek volna tábort, és több mint 1,2 milliárd forintot fordítottak volna páncélozott járművek beszerzésére.

A kiszivárgott iratok arra utalnak, hogy a Honvédelmi Minisztérium 2025 novemberében még aktívan dolgozott a katonai szerepvállalás előkészítésén. Ez ellentmond annak, hogy a kormány több fórumon is tagadta: lett volna napirenden ilyen művelet. A dokumentumok szerint a tervezés már előrehaladott állapotban volt, hiszen a teljes költségvetést is kidolgozták.

A működtetésre több mint 4,7 milliárd forintot különítettek el, amely az élelmezést, az ivóvízellátást, valamint a helikopterek fenntartását fedezte volna. Emellett a táborépítés és a járműbeszerzés külön nagy tételként szerepelt.

A csádi misszió terve először 2023-ban került nyilvánosságra, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszélt róla. A parlament akkor kétharmados többséggel adott felhatalmazást a művelethez.

Az ügy újra napirendre került, amikor Pálinkás Szilveszter százados a Telexnek adott interjújában arról beszélt, hogy a tervezés aktívan zajlott, és állítása szerint Orbán Gáspár is szerepet vállalt benne. Elmondása alapján egy személyes beszélgetés során az is elhangzott, hogy a kiküldött katonák jelentős veszteségekkel számolhatnak.

A parlament eredetileg 2025 végéig adott felhatalmazást a misszióra, ezt azonban 2026. december 31-ig meghosszabbították. Az indoklás szerint erre azért volt szükség, mert a telepítéshez szükséges jogi dokumentumokat még nem ratifikálták.

Így tagadta a misszió tervét a “honvédelmi miniszter”: