Vitára hívta a napokban Papp Zsolt, Hajdú-Bihar megye 6. számú választókerületének fideszes jelöltje tiszás riválisát, Göröghné Bocskai Évát.
Göröghné, aki – biztos befutó listás helyének köszönhetően – jó eséllyel akkor is országgyűlési képviselő lesz, ha egyéniben kikap, konkrét választ nem adott Pappnak, de közösségi oldalán üzent neki.
Szerda délutáni bejegyzésében a magyar földek elkótyavetyéléséről ír. Nem nevezi meg, de a csatolt fotó alapján Papp Zsoltnak címezte üzenetét:
Valóság és “eredmény” – kinek az érdeke? Azt ígérték, megvédik a magyar földet. A valóságban viszont egy újfajta nagybirtokrendszer épült ki, ahol a föld ugyan papíron magyar kézben maradt, de valójában egy szűk, politikailag lojális elit birtokába került. És mi történt közben a vidékkel? Átláthatatlan földpályázatok, kérdéseket felvető árverések. Helyi földbizottságok, ahol nem a közösség érdeke, hanem a politikai lojalitás dönt. Egy rendszer, amely nem a dolgozó gazdáknak kedvez, hanem azoknak, akik közel állnak a hatalomhoz. A következmények már itt vannak: Társadalmi kár: széteső közösségek, eltűnő generációs tudás, megrendült bizalom. Gazdasági kár: torz verseny, pazarló támogatási rendszer, ahol nem a munka és a szakértelem számít. Morális kár: kiüresedett ígéretek, növekvő cinizmus, elveszett hit a tisztességben. A vidéket nem leépíteni kell, hanem felemelni. A föld nem hatalmi eszköz, hanem közösségi érték. Ideje kimondani: ez így nem mehet tovább. A változásnak országosan is be kell következnie.
Göröghné Bocskai Éva csütörtöki üzenete már egyértelműbb, ebben arról ír, hogy a Szabolcsból átejtőernyőztetett Papp Zsolt esete beismerés: a helyi Fidesz nem talált olyan jelöltet, aki mögé valós helyi támogatást lehetne építeni.
“Nem is kell támadni a Fideszt a Hajdú-6-os választókerületben. Elég csendben figyelni és jegyzetelni. Ami most történik, az többet mond minden hangos kritikánál. Egy szabolcsi „import” jelölt indítása nem ravasz stratégiai húzás. Sokkal inkább egy beismerés. Annak a beismerése, hogy a helyi szervezet mára elvesztette cselekvőképességét, és nem tudott olyan jelöltet felmutatni, aki mögé valódi helyi támogatást lehetne építeni. Érdemes végiggondolni, mit üzen ez a döntés a hajdúsági embereknek, és talán még inkább azoknak, akik évek óta helyben dolgoztak, hittek, szerveztek. Azt üzeni, hogy a központ szerint ebben a közel százezres körzetben nincs olyan ember, akire rá lehetne bízni a képviseletet. Hogy a „fellegvárként” emlegetett térségben végül kívülről kellett megoldást keresni. Ez nem egyszerű személyi döntés. Ez egy politikai állapotjelentés. Egy korszak vége, amikor még azt lehetett mondani: a helyi közösség maga adja a vezetőit. Most már mást látunk. És ebből mindenkinek le kell vonnia a következtetéseket”
