NIO

Az AutoWallis csoport növelte árbevételét 2025-ben

Gazdaság

Erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis csoport, részben ennek köszönhetően 2025-ben 20 százalékkal 477 milliárd forintra bővült az árbevételük, ami a partnerekkel közösen irányított vállalatok tevékenységével együtt összesen 587 milliárd forint piaci súlyt jelent – közölte a cégcsoport pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Kiemelték, az AutoWallis csoport három üzletága közül 2025-ben is a kiskereskedelmi üzletág mutatta fel a legnagyobb növekedést, árbevétele 38 százalékkal 235 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a korábban lezárt cseh akvizíciók és a debreceni kereskedés megnyitásának köszönhetően, miközben organikusan mintegy 5 százalék volt az átlagos növekedés a portfólióban.

A nagykereskedelmi üzletág a megelőző évi bővülését felülmúlva, 2025-ben 6 százalékkal 232 milliárd forintra növelte árbevételét. A szegmens 6,8 százalékkal több gépjárművet értékesített az előző év azonos időszakához képest. Az Opel, amelyik a képviselt márkák között jelentős súlyú, az év második felében ledolgozta korábbi elmaradását, így éves összehasonlításban kiemelkedő, 15,8 százalékos növekedést ért el.

Az AutoWallis csoport mobilitási szolgáltatások üzletágának árbevétele 20 százalékkal 10,1 milliárd forintra növekedett, amit elsősorban a rent-a-car szolgáltatás kiváló teljesítménye, valamint a flottanövekedés magyaráz.

A cégcsoport kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti konszolidált nyeresége (EBIDTA) 2025-ben 7 százalékkal 18,9 milliárd forintra, míg az EBITDA-margin 5,1-ről 3,9 százalékra csökkent, elsősorban az újonnan indított márkák és üzletfejlesztések induló időszakot aránytalanul terhelő kezdeti költségei miatt. A társaság a tavalyi negyedik negyedévben a 2024-esnél közel 100 millió forinttal magasabb EBITDA-eredményt ért el, így az összesített számokban látható csökkenés átmeneti, és a menedzsment szerint nem veszélyezteti az AutoWallis stratégiájának megvalósítását – írták a közleményben.

A vállalat teljes átfogó eredménye 4,9 milliárd forint volt 2025-ben, ami 34 százalékos csökkenés éves szinte, míg az egy részvényre jutó eredmény 10,7 forint.

Ormosy Gábor, az AutoWallis csoport vezérigazgatója a 2025-ös év eredményét értékelve a közleményben kiemelte, a régió 17 országában már 30 márkát képviselő AutoWallis 2025-ös teljesítményét az organikus növekedés mellett a 2024-ben lezárt akvizíciók és a tavalyi üzletfejlesztések jelentős mértékben támogatták. Az árbevétel 20 százalékos emelkedése azt mutatja, hogy a társaság trendszerűen növekszik, a vállalat diverzifikált ország-, márka- és tevékenység-portfoliója hatékonyan működik, az AutoWallis változékony gazdasági környezetben, a képviselt márkák ciklikus teljesítménye ellenére is stabilan bővül.

Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, árfolyama az elmúlt egy évben 140 és 266 forint között alakult.