Magyar Péter tiszásokkal

Medián: 20 százalékkal veri a Tisza a Fideszt

Ország

A választani tudó, részvételüket biztosra ígérő szavazók körében a Tisza 55, a Fidesz 35 százalékon áll, vagyis január közepe óta tovább nőtt a Tisza Párt előnye, amely így 20 százalékpontra emelkedett.

A HVG megbízásából készült friss Medián-felmérés szerint a teljes népességben 11 százalékpontos a különbség (42–31). Az eltérés oka a részvételi hajlandóság különbsége: a Tisza támogatóinak 97 százaléka biztosan elmenne szavazni, míg a Fidesz-szimpatizánsoknál ez az arány 85 százalék.

Az egy hónappal korábbi méréshez képest a Tisza 2 százalékponttal erősödött, a Fidesz ugyanennyit veszített. A biztos szavazók körében 4 százalékponttal javult a Tisza eredménye, miközben a Fidesz ugyanekkora visszaesést mutatott. Januárban a teljes népességen belül a Tisza 40, a kormánypárt 33 százalékon állt, a biztos pártválasztók között pedig a Tisza 51, a Fidesz 39 százalékot ért el.

Ennek következtében a különbség a teljes népességben 4, a biztos szavazók között 8 százalékponttal nőtt. A két nagy párton kívül jelen állás szerint csak a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe.

A pártpreferenciák alakulásával összhangban a megkérdezettek 43 százaléka Tisza-győzelmet vár, míg 41 százalék arra számít, hogy a Fidesz marad kormányon.

A kutatás érintette a gödi Samsung-gyár ügyét és a Magyar Pétert célzó, rejtett kamerás felvétel kérdését is. A válaszadók 89 százaléka hallott mindkét esetről.

A Samsung-botrány sem segített

A Tisza-szimpatizánsok szinte kivétel nélkül értesültek mindkét botrányról. A Fidesz-tábor 27 százaléka viszont nem hallott az akkumulátorgyár körüli problémákról, vagyis a kormánypárt sikeresen zárta el az információt a szavazótábor kemény magjától. Ugyanakkor 17 százalékuk a rejtett kamerás felvételről sem szerzett tudomást.

A megkérdezettek 72 százaléka úgy véli, hogy a kormány tisztában volt a gödi Samsung-gyár súlyos egészségügyi kockázataival – ezen belül kétharmaduk biztos ebben –, és mindössze 12 százalék fogadja el a hivatalos kommunikációt. Még a Fidesz szavazói között is többen vannak azok, akik szerint a kormány korábban is tudhatott a veszélyekről.

A szavazókorú lakosság 64 százaléka szerint a gödi botrány rontja a Fidesz választási esélyeit: 26 százalék jelentős, 38 százalék kisebb mértékű negatív hatást feltételez. A Tisza-szavazók 86 százaléka szerint az ügy egyértelműen hátrányos a kormánypártnak, de még a Fidesz támogatói közül is minden harmadik így gondolja.

Besült a rejtett kamerás ügy

A máig nem teljesen tisztázott rejtett kamerás eset kapcsán a válaszadók 23 százaléka úgy véli, hogy az a Tisza, 24 százaléka szerint inkább a Fidesz esélyeit gyengíti, míg a megkérdezettek fele nem lát érdemi hatást. A közvélemény abban is megosztott, hogy elfogadható kampányeszköz-e egy politikus magánéletéről titokban készített felvétel. Közel minden második válaszadó ezt elfogadhatatlannak tartja, miközben majdnem ugyanennyien úgy gondolják, hogy egy vezető politikusnak a magánéleti viselkedéséért is felelősséget kell vállalnia.

A Fidesz-szavazók 84 százaléka inkább a politikus felelősségét hangsúlyozza, ugyanakkor 11 százalékuk elutasítja a rejtett kamerák alkalmazását. A Tisza támogatói körében fordított az arány: 78 százalékuk elfogadhatatlannak tartja az ilyen eszközökkel történő lejáratást, de 17 százalékuk szerint fontosabb a párt vezetőjének magánéleti példamutatása. A kisebb pártok hívei és a pártnélküliek véleménye megoszlik, enyhe többségben vannak azok, akik megengedőbbek a rejtett kamerás módszerekkel szemben.

Magyar Péter a közösségi oldalán úgy értékelte a Medián eredményeit, hogy azok kétharmados győzelmet vetítenek előre. A pártelnök szerint a közeljövőben a hatalom részéről a lehető legaljasabb és legvalótlanabb támadásokra lehet számítani.

Módszertan

A felmérés február 18. és 23. között készült, ezer fős, országosan reprezentatív mintán, telefonos adatfelvétellel. A kisebb torzulásokat a KSH adatai alapján súlyozással korrigálták, így a minta a szavazókorú népességet településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerint is megfelelően reprezentálja. A teljes mintára vetített hibahatár – a válaszmegoszlástól függően – legfeljebb ±3,5 százalékpont.

Török Gábor: ha ez igaz, akkor eldőlt a választás

A korrekt mondat – amit eddig mindig sikerült félreérteni  – most is így hangzik: ha nem téved a Medián, akkor eldőlt a választás – írja Facebook-oldalán Török Gábor.

Az elemző szerint ekkora előnyt nem lehet megfordítani.

“Amit nem tudunk, sem én, sem más, és április 12-ig nem is fogunk tudni, csak véleményünk lehet róla: tévedhet-e ekkorát a Medián. Engem mindenesetre nagyon meglepne, ha igen. x x x És persze van még egy kérdés: ha ők is ezt látják, mit lép erre a Fidesz?”

– fogalmazott Török Gábor.