Papp Zsolttal, Hajdú-Bihar megye 6. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselőjelöltjével tartott fórumot, vagyis úgynevezett Lázárinfót Hajdúböszörményben az építési és közlekedési miniszter.
Lázár Jánost a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium rendezvénytermében néhány száz, többségében fideszes érdeklődő fogadta. Kritikus hangból itt viszonylag kevés hallatszott, de az emlékezetes marad.
A fórumon számos helyi és környékbeli fideszes politikus is megjelent. Az első sorokban foglalt helyet Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke, kissé hátrább Kiss Attila volt fideszes polgármester, jelenlegi önkormányzati képviselő, valamint Fórizs László, aki szintén fideszes színekben városatyáskodik. Hajdúböszörmény roma önkormányzatát az esemény talán leglelkesebb bekiabálója és tapsolója, Nagy Sándor képviselte. A szintén felszólaló Nagy Péter Martin, a BHO önkormányzati képviselője viszont keményen beolvasott Lázárnak, nem is titkolta, hogy csak ezért jött el a fórumra.
Megjelent a rendezvényen Balmazújváros képviseletében Varga Marina polgármester és Tóth Attila alpolgármester – szintén fideszesek, továbbá a balmazújvárosi roma önkormányzat elnöke, Vadász István Ferenc.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!
“Gyüttment, de mégis hajdúsági?”
Az újfehértói, de Lázár által “igazi hajdúságiként” jellemzett Papp Zsolt bemutatkozásában hangsúlyozta, mindig el szokta mondani, hogy ő Papp Zsolt. Új jelöltként indul a választáson, miután a körzet eddigi országgyűlési képviselője, Tiba István nem indul újra a mandátumért. A jelölt szerint a kampányban nem ígéretekről, hanem megvalósítható tervekről kívánnak beszélni, amelyek a Hajdúság fejlődését szolgálják.
A fórum elején kisebb szóváltás alakult ki a közönség egy része és a felszólalók között, Lázár János többször nyugalomra és türelemre intette a jelenlévőket, majd a kérdések előtti bevezetőjében országos politikai és gazdasági témákat érintett.
A miniszter köszönetet mondott a korábbi választásokon kapott támogatásért, és kitért a 2022-es országgyűlési és a 2024-es önkormányzati választási eredményekre is.
Hogy merészel egy polgármester országgyűlési képviselőjelölt lenni?
Lázár János nehezményezte, hogy a város jelenlegi, a fideszes Kiss Attilát elzavaró polgármestere, Görögné Bocskai Éva merészel tiszás színekben indulni az országgyűlési képviselőválasztáson. Érdekes módon a hajdúsámsoni polgármester, Antal Szabolcs hasonló ambícióit nem említette. Lázár szerint Göröghné a 2026-os választáson “megalázó vereséget” fog szenvedni Papp Zsolttal szemben.
Beszédének jelentős részében a nemzetközi helyzetet és az orosz–ukrán háborút értékelte. Azt állította, hogy amennyiben Ukrajna elzárná a Magyarországra érkező kőolajszállítást, az üzemanyag ára akár ezer forintra is emelkedhetne. A miniszter szerint a választás tétje az, hogy Magyarország kimarad-e a háborús konfliktusból, és bírálta az ellenzéki pártokat – különösen a Tisza Pártot – amiatt, hogy szerinte nem a magyar érdekeket képviselik ebben a kérdésben.
Lázár János úgy fogalmazott: a következő időszak döntéseinek személyes következményei lesznek az emberek életére nézve. Beszélt a sorkatonaság több európai országban zajló vagy tervezett visszavezetéséről is, és hangsúlyozta, hogy Magyarországnak minden háborús konfliktusból ki kell maradnia.
Közlekedés, ipari parkok
A miniszter a térség jövőjéről szólva arról beszélt, hogy a Debrecen környéki településeken további kiköltözési hullámra és az ingázás erősödésére számít.
Mint fogalmazott, belátható időn belül Hajdúböszörményben, Balmazújvárosban és Hajdúszoboszlón is nőni fog a lakosságszám, ami nagyobb forgalmat és több gépjárművet jelent majd az utakon. “Ehhez kell a tömegközlekedés” – hangsúlyozta, utalva a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének szükségességére.
Az ipari parkok kérdésében úgy fogalmazott: egyetért azzal, hogy a Debrecentől számított 15–20 kilométeres körzetben – északon, délen, keleten és nyugaton egyaránt – a települések ipari parkokat létesítsenek. Bírálta ugyanakkor azokat az önkormányzatokat, amelyek szerinte már megítélt állami támogatásról mondanak le.
“Nem értem, ha egy város 4-5-600-700 millió forint támogatást kap, miért adja vissza. Ez mindig hiba”
– mondta. Hozzátette: nincs garancia arra, hogy egy későbbi időpontban ugyanilyen feltételekkel újra elérhető lesz a forrás. Saját polgármesteri tapasztalataira hivatkozva azt mondta: ha a kormány támogatást ad, azt – függetlenül attól, melyik kormányról van szó – meg kell próbálni megtartani.
“Kell akkumulátorgyár? Intézhetek egyet…”
Az ipari park kapcsán szóba került az akkumulátorgyár kérdése is, amely a helyi kampány egyik központi témájává vált. Lázár János határozottan cáfolta, hogy valaha is napirenden lett volna ilyen beruházás Hajdúböszörményben.
Azt mondta: 2012 óta vesz részt kormányüléseken, hozzáfér a beruházási tervekkel kapcsolatos dokumentumokhoz, és állítása szerint “még gondolat szintjén sem” merült fel akkumulátorgyár építése a városban. Szerinte az erről szóló állítások alaptalanok, és politikai kampánycélokat szolgálnak.
Hozzátette ugyanakkor: Magyarországon számos település örülne egy jelentős ipari beruházásnak, így akár akkumulátorgyárnak is. “Az ország 3150 településéből 2800 holnap sorban állna egy ilyen beruházásért” – fogalmazott.
A miniszter azt mondta, megérti, ha vannak, akik a mezőgazdasági területek védelmét tartják elsődlegesnek, és óvatosak az ipari fejlesztésekkel kapcsolatban. Ugyanakkor szerinte „minden híresztelést nem kell elhinni”, és a döntéseket tényekre alapozva érdemes meghozni.
„De ha egyébként kell akkumulátorgyár, ha végén mégis arra jutnak, hogy kell akkumulátorgyár, akkor szóljanak, mert majd megnézzük”
– vicceskedett Lázár János.
Tungsram-ügy
Egy önkormányzati képviselő a volt Tungsram-telephely környezetszennyezésének ügyét hozta szóba, amely több száz ingatlant érint, és amelyre az elmúlt években jelentős összegeket fordítottak kármentesítésre. A kérdező azt tudakolta, milyen garanciák vannak arra, hogy a tartós környezetkárosodás ne korlátozza a városrész fejlődését.
Lázár János válaszaiban a Debrecen környéki közlekedési fejlesztésekről, vasúti korszerűsítésekről, útépítésekről és a tervezett körforgalom megvalósításáról beszélt, valamint a térség gazdasági növekedésével összefüggő infrastrukturális beruházásokat sorolta.
A fórum második felében több alkalommal alakult ki feszült hangulat a hozzászólások során. A moderálás kapcsán vita bontakozott ki arról, hogy önkormányzati képviselők vagy választópolgárok kapjanak-e elsőbbséget a kérdezésnél. Lázár János arra kérte a jelenlévőket, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, és hangsúlyozta: minden résztvevőnek lehetőséget kell adni a megszólalásra.
A Hajdu Gazdakör elnöke az agrárium jövőjéről és a vidékfejlesztési elképzelésekről kérdezte a minisztert. Felvetette, hogy a Debrecen környéki térség – különösen Hajdúböszörmény – miként kapcsolódhatna egy új, hazai élelmiszeripart erősítő modellhez, valamint szóba hozta a magyar termékek nagyobb arányú jelenlétének szükségességét a kiskereskedelemben.
Keményen felkérdezték a minisztert – a romák megvédték
Ezt követően Vadász István Ferenc, a balmazújvárosi roma önkormányzat elnöke szólalt fel, aki a munkavállalás és a tanulás fontosságát hangsúlyozta a roma közösség számára, és elismerően szólt a miniszter korábbi, a cigánysággal kapcsolatos bocsánatkéréséről. Hozzászólása végén politikai támogatásáról biztosította a kormánypárti jelöltet.
A fórum legkeményebb felszólalása Nagy Péter Martin (Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület) nevéhez fűződik. A fiatal önkormányzati képviselő kifogásolta, hogy a rendezvényt közintézményben tartják, kampányeseménynek minősítette azt, és bírálta a kormány elmúlt 16 évének teljesítményét, amelyet „nepotizmussal, korrupcióval és hozzá nem értéssel” jellemzett. Kérdéseket tett fel a külföldön munkát vállaló magyarok számáról, valamint Lázár János korábbi politikai kijelentéseiről és személyes vagyoni helyzetéről is.
Nagy Péter Martin Lázár romákkal kapcsolatos kijelentéseire egy cigány barátja szavaival reagált:
“Fogjon egy vécékefét, nyomjon rá fogkrémet, és mossa ki a szart a szájából.”
A helyi romák képviseletében Nagy Sándor kisebbségi önkormányzati elnök szólalt fel. Elmondta, hogy nyolcgyermekes családapa, és Hajdúböszörmény 6-os körzetében azon dolgoznak majd, hogy Papp Zsoltot bejuttassák a parlamentbe. Kijelentette, a Fidesz és a béke mellett vannak, képviselőtársa (Nagy Péter Martin) felszólalása miatt pedig elnézést kér.
A miniszter válaszában a hangnemet méltatlannak nevezte a városhoz, és arra kérte a helyi politikusokat, hogy Hajdúböszörmény tekintélyét szem előtt tartva vitázzanak. Úgy fogalmazott: a választási kampányban sok minden belefér, de szerinte a város polgárai magasabb színvonalú közéletet érdemelnek.
Tasó helyett Antal Szabolcs
Egy kisgyermeke anyuka a Bocskaikert és Debrecen közötti, hiányzó kerékpárútszakasz megépítésének ügyét vetette fel. Elmondása szerint a tervek és engedélyek már évek óta rendelkezésre állnak, de a beruházás nem indult el. Lázár János ígéretet tett arra, hogy utánajár a projekt állásának, és egyeztet a minisztérium illetékeseivel – Tasó Lászlóval.
Fórizs László bekiabálásával felhívta a kérdező figyelmét, hogy már nem Tasóra, hanem Antal Szabolcsra (aki – mint már említettük – Göröghnéhez hasonlóan szintén polgármesterként indul az orsszággyűlési választáson) kell majd szavazni áprilisban.
A közintézményben tartott fórummal kapcsolatos kérdésre reagálva a miniszter azt mondta: álláspontja szerint a kampányidőszakban a közintézményeknek biztosítaniuk kell az egyenlő hozzáférést a politikai rendezvények számára, amennyiben azok a jogszabályoknak megfelelően zajlanak. Papp Zsolt hozzátette: a helyszínt szabályosan kibérelték, a szükséges engedélyeket beszerezték.
A gazdasági kérdésekre adott hosszabb válaszában Lázár János a bérek emelkedését és a foglalkoztatottság növekedését emelte ki az elmúlt másfél évtized eredményeként. Célként nevezte meg az egymillió forintos bruttó átlagbér és az ezer eurós minimálbér elérését, amelyet szerinte magas hozzáadott értékű ipari beruházásokkal és a hazai élelmiszeripar megerősítésével lehet biztosítani.
Részletesen beszélt az agrárium nehézségeiről is, különösen az ukrán mezőgazdasági termékek európai piaci jelenlétének hatásáról, valamint az éghajlati kihívásokról. Úgy fogalmazott: a következő években a mezőgazdaság komoly kihívások előtt áll, ezért szerinte szükség van a hazai élelmiszerlánc megerősítésére és a magyar termékek nagyobb arányú feldolgozására és értékesítésére.
A külföldön dolgozó magyarokkal kapcsolatos kérdésre reagálva azt mondta: nem a külföldi munkavállalás ténye a probléma, hanem az, ha a fiatalok nem térnek vissza. Állítása szerint ma Magyarországon munkaerőhiány van, és a kormány a foglalkoztatás bővítésével, lakhatási támogatásokkal és családpolitikai intézkedésekkel igyekszik ösztönözni a hazatérést.
A fórum végén újabb kérdés érkezett az orosz–ukrán háború és az energiaszállítások ügyében. A felszólaló vitatta a miniszter korábbi állításait az üzemanyagárak várható alakulásáról, és részletes adatokat sorolt fel az európai árakról és az adóterhelésről.
Videón a fontosabb mozzanatok:
– Szilágyi Szabolcs –