Nagy Ervin szerint a feleségét üvöltve gyalázták és fenyegették a Ferenciek terén. A színész-politikus állítása szerint Budapesten egy férfi támadt rá Borbély Alexandrára.
Ez ma már a második eset, néhány órával korábban egy tiszás jelöltet fojtogattak >>
„A feleségemet egy kedves, 100 kilós békeharcos üvöltve gyalázta és fenyegette a Ferenciek terén! Az orbáni uszítógépezet ide juttatta ezt az országot! Idáig tekerte fel a gyűlölet lángját!” – írta csütörtök délután Facebook-oldalán Nagy Ervin.
Nagy Ervin a Tisza Párt jelöltjeként indul a Fejér megyei 4-es választókerületben az április 12-i választáson. A politikai szerepet vállaló színész hangsúlyozta: nem félnek, és aki a feleségét bántja, annak vállalnia kell a következményeket. Posztját így zárta: „87 nap múlva egy olyan országban ébredünk, ahol ez a sötétség a múlt lesz, mint ahogy az a kormány is, aki magyart hergel magyar ellen!”
Nagy Ervin Instagramján jelentette be: megszülettek az ikrek
Nagy Ervin a Magyar Péter vezette párt kulturális szakértője is. A közeljövőben akár vitára is sor kerülhet közte és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója között kultúrpolitikai kérdésekről; a beszélgetést Rónai Egon moderálhatná.
Borbély Alexandra korábban Rónai Egonnak beszélt arról, hogyan változott meg kapcsolatuk azóta, hogy férje politikai szerepet vállalt. Elmondása szerint „Magyar Péter előtt” még próbálta visszatartani Nagy Ervint, de végül belátta: „ha valakinek ez az útja, vagy ez hívja őt, akkor, ha pont én a felesége leszek az, aki mindig-mindig gátat szab ennek, és mindig veszekedés van belőle, akkor ez megmérgezi a kapcsolatunkat”.